2020. február 29. Szombat  ·  Eddigi látogatók: 1,727,281  ·  Online: 79
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Ismerjük meg hazánk madarait! 2011-ben az év madara: A széncinege
Nyomtatható változat!

.

A széncinege élénk színeiről könnyen felismerhetőA Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1979-ben indította el „Az Év madara“ programot. Ennek értelmében minden évben egy-egy madárfajt kerül a figyelem középpontjába. Sokan arra gondolnak, hogy csak olyan fajokat választottak az „Év madara“-i sorába, amelyek ritkák, különlegesek és védelmük érdekében a közvéleményt is tájékoztatni kell. Ezzel szemben többször is olyan fajok kerültek ebbe a listába, amelyeket sokan ismernek, ezáltal ezek gyakorlati védelme is jobban megoldható. Ezek a madarak a természetet hozzák a környezetünkbe, még a beépített, városi élőhelyeken is. Ilyen madár az idei év választottja, a széncinege is. Sokfelé otthonos, ősszel és télen akár a magas házak erkélyén kihelyezett etetőket is felkeresi, kertekben gyakran fészkelőként megtelepszik és tavaszváró kedves hangja a tél végétől a kitartást és a kikelet ígéretét hordozza. Cinegékkel foglalkoztunk már a Díszmadár Magazin oldalain, most részletesebben az „Év madaráról“ írunk.

 

Elterjedése

 

A széncinege alapvetően a Föld északi felének a lakója, palearktikus faunaelem. Áreája Ny-Európától egészen a Távol-Kelet óceáni partvidékéig terjed. Délre Európa szinte egészét lakja, Ázsiában az indiai szubkontinens és Indonézia jelenti a fészkelő területének határát. Északon átlépi a sarkkört, még a tajga övezetben is költ. Hatalmas áreáján belül számos földrajzi alfaja alakult ki. Az Atlanti-óceán és a Földközi tenger szigetein bennszülött alfajai élnek. A nagyszámú alfajt csoportokba rendezik, a törzsalak („major“) csoport Európa és környezetét népesíti be. Ázsia jelentős részén a „cinereus“ alfaji csoport él, a „minor“ csoport Kína, Japán területére jellemző, az ázsiai magashegységekben pedig a „bokharensis“ alfajok élnek.

 

Leírása

 

A széncinege a legnagyobb faj a cinegék európai nemzetségén belül, testhossza kb. 14 cm. „Fejebúbja, tarkója, torka fekete s a pofát szélesen kantározza, a kantártól a has közepéig is végig széles fekete szügyellőpászta“ (Herman Ottó). A has középvonalán futó fekete sáv egyben segít a nemek megkülönböztetésében. A sárga hastollak közepén futó széles, erőteljes fekete sáv a hímek bélyege, a tojóké halványabb és keskenyebb. A fészket elhagyott fiatal madarak arca a fekete sapka alatt még sárgás, a teljesen kiszíneződött madaraké már fehér. Szárnyát fehér keresztszalag keresztezi, tarkója és háta zöldes. Csőre hegyes, erős. A kézben tartott madár korára némileg következtetni lehet a kézfedő és a karfedőtollak kontrasztja alapján, de ezt a szabadon mozgó madárnál kevésbé láthatjuk.

 

Életmódja

 

A cinegék, – így a széncinege is – erdősült területek madarai. Alapvetően a lombos erdőkben, nagyobb kiterjedésű fás térségekben otthonos, síkságon, dombsági-, hegyvidéki területeken egyaránt. De megjelenik a magasabb régiók fenyveseiben is. Ugyanakkor ez a madár az, amelyik kiválóan képes alkalmazkodni az ember környezetéhez – ha ott megfelelő zöldfelületet és fákat talál. Ezért kertekben, parkokban, akár utcai fasorokban is gyakorta megjelenik, különösen a fészkelési időn túl. Ebben az időben tipikusan bejut akár a legsűrűbben beépített belvárosi területekre is, többedmagával, élelmet keresve. Ősszel és télen kóborlóként lényegesen kiterjeszti élőhelyének képzeletbeli határait. De keresgél folyópartokat szegélyező ligetekben, a tavak partján lévő nádasokban, bokrosokban egyaránt. Úgyszólván bárhol előkerülhet, nyugtalan viselkedésével szinte minden zugot átkutat, így hamar rátalál a madáretetőkre is.
A széncinege tipikus odúlakó madár. Fészkét természetes körülmények között harkályodúba vagy egyéb természetes faüregbe rakja. Ha ezek hiányoznak (mert leggyakrabban az öreg, odvas fák kerülnek ki az erdőből), akkor a széncinege leleményessége segíthet a fészkelőhely hiányon. Ugyanis ha nincs természetes odú, akkor megteszi a mesterséges is, ha ez sincs, akkor a kerítéscső, postaláda, kőrakások rései, sőt akár egy földbe helyezett vízóraakna is, ha a teteje nincs teljesen lezárva.
Ezt a madarat lehet legkönnyebben megtelepíteni a kihelyezett mesterséges fészekodúkba. Leginkább az un. „B“ típusú odú felel meg számára, amelynek a röpnyílása 32 mm. Olykor beköltözik a seregélyek számára kitett „D“ típusú odúkba is, amelyek már nagyobb nyílásúak és az egész odú robosztusabb. A fészek alapját legtöbbször finom mohapárna adja, majd ebbe készül a fészekcsésze, tollacskákból, de leginkább szőrszálakból, amit akár élő, legelő állatról lopkod, vagy egy elhullott emlősből hord. Összegyűjti a vedlés során elhullott szőrszálakat is, amiknek az elemzéséből akár az is kiderülhet, hogy milyen emlősök élnek azon a területen. A többnyire szeplős tojások száma átlagosan 10-12, de e sorok írója már talált 18 tojásos fészekaljat is (igaz ezekből csak 9 fióka kelt ki). Csak a tojó kotlik, közben a hím védi a territóriumot és eteti a párját.A kotlás rövid, alig két hét, majd ezt követően megindul a két szülő legnagyobb feladata, a fiókanevelés. Fő táplálékukat a fiókakeléskor (április második fele) gradáló hernyók (pl.: araszolók) és mindenféle más, puha rovarok (főként lárvák) vagy pókok adják. Reggeltől estig hordják a táplálékot fáradhatatlanul, ezért a fiókák gyorsan növekednek. Az időjárás tönkreteheti a költést, különösen az etetéskor hirtelen lehűlés, kitartó csapadék. A fészkekben legtöbbször mindig akad egy „szerencsétlen“ visszamaradt fióka, amit a társai elnyomnak, vagy a legkésőbben kikelő marad el a növekedésben a többiektől. Ennek sokszor nincs esélye a kirepülésre. A fészket elhagyó fiatalokat még napokig vezetik a szülők, de sokszor csak a hím, mert a tojó már másodköltésbe kezdett (olykor más hímmel párba állva).
A széncinege rovarevő, gyakran a talajon keresi táplálékát. A rovarvilág visszaszorulásával párhuzamosan (ősz közepétől) áttér a magvak fogyasztására. Ezért jelenik meg hamar a madáretetőn. Napraforgó, kendermag, dióbél, szalonna, faggyú, zsiradék, magvak és faggyú elegye a „madárkalács“ egyaránt téli tápláléka. De akár lecsipegeti a lenyúzott emlőstetemekről is a húst, ahogyan azt már Fekete István és mások írásaiból megismerhettük. Herman Ottó erről így ír: A kiskartali park öreg, nemes főura, mint kemény magyar ember, paprikás szalonnát reggelizik, ennek a bőrét pedig, a zsíros oldalával kifelé, az öreg fák derekára szegezi, aztán elgyönyörködik a csintalan czinegéken, a mint hegyes csőreikkel kicsipdesik a zsír utolsó maradékát: „mert ezek magyar czinegék, szeretik a paprikát“. Ha elkezdtük a cinegék etetését, addig nem hagyjuk abba, amíg madaraink a természetben is megfelelő mennyiségű táplálékot találnak.
A széncinege hangja nem túl változatos. A hívóhangján túl azonban a hímek énekelni is tudnak. Egyik szavajárását azonban mindannyian ismerjük. „nyitnikék, nyitnikék“. Tél végén, tavasz elején egyre-másra hallhatjuk kiáltásait, elég egy kis bágyadt napfény és már megszólal. Ismét a költőt idézzük:
„Nyitni kék! Ébred
a hegy, a völgy,
tudom, mire gondol
a néma föld.

Ő volt a szája,
a Nyitnikék,
elmondta a holnap
üzenetét:

a hitet, a vágyat
fütyülte szét,
kinyitotta a föld
örök szívét:

fütty-fütty-fütty, nyitni kék,
nyitni kék -
Nyisd ki, te, versem,
az emberekét!“

 

Szöveg és fotók:
Dr. Juhász Lajos
Debreceni Egyetem, MÉK
Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék

 

Fotók a széncinegéről a Díszmadár Magazin galériájában láthatók. (vagy kattintás ide)

 

 

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu