2020. október 21. Szerda  ·  Eddigi látogatók: 1,934,854  ·  Online: 54
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
A szakrális turul madár
Nyomtatható változat!

.

ÁrpádA magyarság történetét összefoglaló krónikákból tudhatjuk meg, hogy a honfoglalást vezető Árpád-nemzetség címerét ugyanúgy, ahogy a nyugati hun birodalom vezetőjének – Attilának – a pajzsát is, turulmadár díszítette. Írott forrásokban olvashatjuk, hogy az oguzok mindegyik törzsének címerében egy kitűnő solymász madarat ábrázoltak, melyek közül a vezető törzsé volt a legkitűnőbb, a leghíresebb, a turulmadár. A kirgizek eposzában, a Manaszban olvashatjuk, hogy nemzetalkotó vezetőjük megszületését, úgy, mint a magyaroknál, egy álomban megjelenő gyönyörű vadászsólyom jövendölte meg. Hasonló ősi motívum a mongolok harci zászlaját díszítő fehér sólyom.
Azonban az emberiség kultúrájában hit és hiedelem világában sokkal hamarabb jelennek meg a sólymok és évezredeken keresztül töltenek be kiemelkedő szerepet. Már az ősi pártus és egyiptomi ábrázolások is ezt tükrözik. Szobrokon, képi ábrázolásokon kiválasztott vezetőik feje fölé a szent sólyom védelmezően tárja szét szárnyait.
Az emberiség ősidők óta szerette volna megtudni, mitől, kitől alakul jóra, vagy rosszra sorsa. Ki biztosítja számára az éltető fényt és meleget? Mitől függ, hogy éltető napfény, vagy perzselő hőség, lágy tavaszi eső, vagy mindent elpusztító vihar tör rá? Ki határozza meg, mikor mennyi ideig van világosság és mennyi ideig tart a sötétség? Miért rövidülnek, majd hosszabbodnak a nappalok? Jó sorsú uralkodó nép, vagy leigázott szolga lesz? Mivel a kék ég végtelen magasságában úszó nap biztosította számára az éltető meleget és világosságot, valahová e végtelen magasságokba képzelte el sorsa irányítóinak, isteneinek lakhelyét is. Egyrészt szerette volna kívánságát eljuttatni az égi magasságokban székelő istenekhez, másrészt, hogy kedvükbe járhasson, szerette volna megismerni elvárásaikat. Természetes volt, hogy ezt a közvetítő szerepet a kék égbolt végtelen magasságában pillanatok alatt eltűnő, majd a végtelenség energiájával onnan viszszatérő ragadozó madarakban látta. Ez tükröződik az egyiptomi kultúrában is, hisz sivatagi sólyom alakjában ábrázolja Ré-t a napistent, s az életet adó nap is sólyomszárnyon haladva teszi meg égi útját.
Egy ősibb, naturálisabb formáját ismerhetjük meg az égiek és az emberek közötti közvetítésnek a burjátok egyik mondájából, mely szerint a jó szellemek sast küldtek a földre, hogy Ő legyen az emberek sámánja, aki az ég és a föld közötti közvetítő. Mivel a sas nem tudott beszélni az emberekkel, hiába végezte jól a munkáját, tanácsot adni, szólni nem tudott. Az istenek úgy segítettek rajta, hogy egy fa tövében alvó asszonyhoz küldték, akire rászállt és teherbe ejtette. Így keletkezett az első emberi sámán.
A fenti kiragadott példákból is láthatjuk, hogy térben és időben egymástól nagyon távoli népek kultúrájában, mint az isteni szent akarat közvetítője, jelennek meg a ragadozó madarak, s köztük legtöbbször a sólymok. A hatalmas birodalmakat alkotó nagy állattartó népeknél, köztük a magyaroknál, ezt a szakrális szerepet a turulmadár tölti be. A választás nem véletlenül esett e madárra, hisz ezen népek kultúrájának szerves része volt a solymászat. A turulmadarat, mint a solymász madarak legkiválóbbját, eleve mitikus tisztelet övezte Ázsia keleti pusztáitól Egyiptomon Észak-Afrikán át egészen az Ibériai-félszigetig. Az uralkodók közül is csak keveseknek adatott meg, hogy egy ilyen solymász madárra szert tegyenek, így legtöbben csak a korai solymász irodalomból és hagyományokból ismerhették. E források túlzásai csak tovább növelték e madár mitikus tulajdonságait.
Egy nép sorsa mindig függött vezetőjétől, annak rátermettségétől, népének belevetett bizalmától, „kiválasztottságától“, melyet nem csak népe, hanem ellenségei is tudtak. Ezt a kiválasztottságot általában valamilyen égi jel biztosította. Magyaroknál, kirgizeknél, egy álom, melyben egy vadászsólyom, egy isteni akarat közvetítő, ejti teherbe a kiválasztott anyját. A megszületendő szakrális ős a kiválasztott vezetésével népe hatalmassá, gazdaggá, sikeressé válik. Egy-egy ilyen szakrális dinasztia hatalmas tekintélynek örvendett. Az ázsiai szteppék népei szinte a XX. századig igyekeztek törét, Dzsingisz kán utódot vezetőjükül megnyerni, megválasztani. Az elképzelhetetlen volt, hogy egy nép vezetője ne lett volna kiválasztott, szent ember, aki közvetíti és végrehajtja az istenek akaratát. Erről így ír egy Ny-i türk kagán „Az égen és földön és minden helyen, ahol a nap és a hold világít, még sohasem volt, hogy a kagán ne lett volna szent ember.“ Az ázsiai hunok fejedelmüket „ég fiának“ hívták. Mao-tun a K-i hunok fejedelme így fogalmaz „ A nagy san-jü, kit az ég emelt trónra.“ Fia pedíg így nevezi magát „A hiung-nu nép nagy san-jü- je, akinek az ég és a föld adott életet, és akit a Nap és a Hold helyezett méltóságába“. Több száz évvel későbbi türk eredetű orchoni feliratokon ezt olvashatjuk „ Én az istenekhez hasonlatos égi szülött Bilge kagán.“ Ezeknek a dinasztiáknak, szakrális uralkodóknak feladatuk van. Álmosnak is feladata volt, miután népét elvezette a Kárpát-medencéhez, tehát feladatát, küldetését teljesítette, feláldozták, ugyanis a jóslatok szerint oda már nem léphetett be. Ezután az égi magasságból tudta segíteni népét. Vannak olyan népek is, ahol a vezető kiválasztásakor egy ceremónia keretén belül igyekeztek megismerni az égiek akaratát, és e szerint dől el, hány évig lehet a kiválasztott népe vezetője. A kiválasztott és népe is tudja, hogy ezen idő elteltével, tehát földi feladatának teljesítése után feláldozzák. Ha a kiválasztott vezetése alatt népét szerencsétlenség éri, akkor – mivel az égiek kegyéből kiesett, az égiek akaratának közvetítésére alkalmatlanná válik – megölik, illetve mintegy engesztelésül feláldozzák.
A szakrális ős általában egy termékenységet szimbolizáló szarvas ünő (Emese) és egy nemes, kiválasztott ragadozó (Turul) nászából születik. Azonban a szakrális uralkodók által vezetett népek sorsa is változó. Azon népeknél, ahol hagyományaik, szakrális családjaikba vetett hitük nem tűnik el, kedvező körülmények között a szakrális ősökkel rendelkező dinasztia leszármazottja újra felemeli népét. Így olvashatunk erről az orchoni feliratokban: „ ..Fent a türk Ég, és szent Föld Víz határozott. Felemelte atyámat Elteris kagánt… hogy a türk nép ne pusztuljon el, hogy új nép legyen ….. őseim törvénye szerint megszervezte és új életre keltette a népet…mely rabszolgává lett…“ A nép újbóli felemelkedését, a kiválasztott vezető megszületését általában álom jövendöli meg. A megszületendő vezető mintegy a szakrális ős reinkarnációja. Ilyen álomról olvashatunk a kirgiz Manaszban és ilyen álom jövendölte mag a magyar Álmos születését is. Mindkét álomban a megtermékenyítő szakrális ős turul alakjában jelenik meg, hiszen Álmos is turulos dinasztia sarja. Az álom megerősíti kiválasztottságát, s egyben kijelöli feladatát, vagyis népét el kell vezetnie új hazájába.
A turulos ősökkel rendelkező dinasztiák nem csak a kirgiz és magyar népet tartották fenn. Az Attila ivadék Irnik vezette népét Bulgáriába, s turulos dinasztiák alapították a világhódító szeldzsük és oszmán birodalmat is. A turulos Árpád-dinasztia több száz éven keresztül sikeresen tartotta fenn a magyar nemzetet új hazájában, s e nép olyan erőssé vált, hogy az uralkodó dinasztia kihalása után napjainkig fenn maradt és fenn tartotta ősei turulos mítoszát is.
A fennmaradt több ezer éves művészeti alkotásokból, mítoszokból nemzeti eposzokból látható, hogy a nemes sólymok, köztük szent madarunk, a turul, évezredeken keresztül milyen kiemelkedő szerepet töltött be a világbirodalmakat alapító népek kultúrájában, hit és hiedelem világában. Több kutató véleménye szerint ez az ősi hiedelemvilág olyan erősen és mélyen gyökerezett az emberek hitvilágában, hogy a kialakuló kereszténység ezeket a „pogány“ elemeket beépítette az új vallásba. A fény, a téli napforduló ünnepére helyezte Krisztus születésének az időpontját. Ezen kívül a hitvilág számos eleme is sok hasonlóságot mutat. A kiválasztott eljövetelét egy álom jövendöli meg. Az isteni akaratot egy szárnyas lény közvetíti. A kiválasztott szakrális utódai – a papok – öröklik az isteni akarat megismerésének, közvetítésének a képességét. Az Isten és az emberek közötti közvetítőt, a szent lelket, madár formájában ábrázoljuk. Egyes kutatók szerint az ősi ír leletekben még nem galamb, hanem sólyom alakjában ábrázolták a szent lelket. Az egyes népek vezetői, uralkodói ugyanúgy „kiválasztott“ királyi családokból származnak, de csak akkor lesznek Isten kegyelméből szent királyok, ha az isteni akarat közvetítésére jogosult pap felkeni.
A DÍSZMADÁR MAGAZIN hasábjain megjelenő két cikkemmel igyekeztem összefoglalni azokat az ismereteket, amit nekünk, turulos hagyományokkal rendelkező magyaroknak, e témakörben illik tudni. Bízom abban, hogy ezen ismeretek birtokában egyre többen értik meg a magyar turulos szimbólumok eredetét és jelentőségét, naturális és szakrális tartalmát, és egyre kevesebben lesznek Árpád-nemzetség szakrális eredet hagyományának eltorzítói.

 

Bogyai Frigyes

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu