2020. február 29. Szombat  ·  Eddigi látogatók: 1,727,282  ·  Online: 81
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Ismerjük meg hazánk madarait!
Nyomtatható változat!

Fenyvesek cinegéi

A fenyves- és a búbos cinege

A cinegéket sokan ismerik, különösen az őszi időszaktól az emberi környezet közelségét kereső szén- és kékcinegét. A madáretetőket leggyakrabban ezek látogatják, akár városi területek forgalmasabb részeibe is berepülve. Más cinegéket is megfigyelhetünk hazánkban, a rendszeresen, kisebb számban előforduló barátcinegét (ezzel együtt a három cinegefajt már ismertettük a Díszmadár Magazin előző számaiban) és két olyan cinegét is, amelyek annyira nem elterjedtek, mint az előzőek. Tipikus élőhelyük a magasabb régiók fenyvesei, ahonnan csak ritkábban húzódnak alacsonyabb térszínekre. A fenyves- és a búbos cinegéről lesz szó a következőkben, ezekről a kis termetű, élénken mozgó madarakról, amelyek megpillantása több az egyszerű megfigyelésnél: igazi élmény!

Elterjedésük

A fenyvescinege áreája igen széles. Az Atlanti-óceántól egészen kiterjed a Csendes-óceánig. Dél-Európa, Észak-Afrika térségétől egészen az Északi-sarkkör vonaláig ugyancsak előfordul. Ázsia jelentős részében is honos. Ezen a hatalmas elterjedési területen számos földrajzi alfaja él, igazi politipikus faj. Európában 6 önálló alfaját különböztetik meg, hazánkban és a kontinens nagyobb részét azonban a törzsalak népesíti be. Hazánkban általános a középhegységek fenyveseiben, elegyes erdeiben vagy – ritkábban – tölgyesekben, a dunántúli dombsági területek fenyves állományaiban. Az alföldi területek telepített, korosabb fenyveseiben is megjelenhet – költőfajként is.
A búbos cinege inkább európai elterjedésű madár, DNy-Európa fenyves területeitől az área az Európát Ázsiától elválasztó Ural-hegységig tart. A fátlan területekről hiányzik, nem és a Brit-szigeteken, az Appenini- és a Balkán-félsziget nagyobb részén sem fordul elő. Elterjedési területén 7 önálló alfaját írták le. A nálunk előforduló alfaj a P. cristatus mitratus. Hazánkban csak néhány régióban költ, legszámosabb az állománya a Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben. Ugyancsak fészkel a hegyvidéki jellegű, de lényegesen alacsonyabb őrségi tájakon a Zalai-dombság területén. Kisebb számban költ a Bakonyban, a Dráva mellett (Barcsi ősborókás) területén, valamint az Északi-középhegységben a Bükkben és a Zempléni-hegységben.

Leírásuk

Mindkét madár az európai cinegék között a kisebb termetűek közé tartoznak. A fenyvescinege az alig 10-11 cm testhosszával a legkisebb a kontinens cinegéi között. Kis termete ellenére könnyű felismerni. Első pillanatban apró színtelen széncinegének mutatkozik, fekete fejjel és kiterjedt fehér arcfolttal. A madárból azonban hiányoznak az élénksárga színek, A hasalja szürkés kissé krémszínű árnyalattal. Ami igazán jellemzi, a jól látható kiterjedt tarkófolt, amely már az éppen kitollasodott fiókákon is látszik. A torokfolt fekete. A háta szürke.
A búbos cinege a fejének tarkótájáról felmereszthető tollbóbita révén igazán könnyen felismerhető, ez egyben különlegessé teszi az európai cinegék között. A fiatal, már önállósodott madarakon is már látható a bóbita kezdeménye, de igazán csak a teljesen kiszíneződött madarakon látványos igazán. Egyébként színei kevésbé látványosak, a felső teste szürkés-barnás, a hasoldala szennyes fehér. Torkafoltja széles, fekete. Az arcfolt finoman pettyezett, elmosódott fekete vonalakkal. A fej és a test között egy vékony fekete sáv képe határvonalat.

Életmódjuk

Mindkét cinegefaj tipikus élőhelye az összefüggő fenyvesek övezete. Zonálisan ezek az állományok a magashegységek 1 000 méter feletti zónáira jellemzőek. Ha valaki a Kárpátok suttogó fenyveseit járja, mindkét fajjal találkozhat. Azonban fenyvesek alacsonyabb térszíneken is díszlenek, ezt mindkét faj követi, ezért hazánkban is több helyen hallhatjuk a királykák finom hangja mellett a fenyvescinege jellegzetes kiáltásait vagy a búbos cinege trilláit. A két faj közül a búbos cinege ragaszkodik jobban a fenyvesekhez, igaz olykor a parkokba ültetett tujaféléken is megjelenik. „Hogy megismerkedjünk vele, magasra kell hágnunk, oda, a hol már csak a fenyőfa bír megélni.“ (Herman Ottó).
Egyes területeken mindkét faj egészen embertűrővé és bizalmassá válik. A közelmúltban Barcelona belvárosában, egy sűrűn beépített városi környezet tujafákkal beültetett parkjában figyeltük meg mindkét faj egyedeit néhány méter távolságból.
A fenyvescinege jobban eltávolodhat a fenyvesektől, mert fenyőelegyes tölgyesekben, sőt kimondottan lombos erdőkben is költhet. Mindkét faj a cinegék szokásait követve odúlakó. A fészekaljat akár 8-10 tojás jelentheti, kedvező időben évente két költésre is sor kerülhet. Mindkét faj az élőhelyén apró rovarokkal, pókokkal él, de ősszel és télen az apróbb magvakat is feltörik úgyanúgy, mint nagyobb termetű rokonaik. A fenyvescinege nagyobb parkokban, erdőszéleken felállított madáretetőre rendszeresen jár, a búbos cinege ennek igen ritka látogatója, főként magasabb régiókban. Mindkét faj állandó madár, közülük a búbos cinege területhűsége a nagyobb, ritkán kerül a kóborló téli cinegecsapatokba. A fenyvescinegének nagyobb a mozgástere, őszi, téli időben nagyobb mozgalmai is ismertek – igaz nem minden évben. Az alacsonyabb térszíneken, parkokban, kertekben, utcai fasorokba telepített tűlevelű- és lombhullató fákon egyaránt megjelenhet, ügyesen hintázva, kapaszkodva az ágakon a aprólékosan átvizsgálva ezeket, rovarok után kutatva. Így fedezi fel az etetőt, ahová aztán rendszeresen jár.
Ahogy beköszönt a tavasz, visszahúzódik a magasabb térszínekre, főként a fenyvesekbe. Az utóbbi évtizedek síkvidéki fenyőtelepítéseit követve a fák korosodásával költőfajként is megjelent a Dél-Alföldön, a Nyírségben is egyaránt.
Ugyanakkor a búbos cinege is költ ilyen jellegű területen, mint a Barcs melletti savanyú homokterületek öreg borókásaiban, telepített erdei fenyveseiben.
Mégis, ha biztosan szeretnénk fenyves- és búbos cinegét megfigyelni, a magasabb régiók fenyveseit kell felkeresni. Elegendő nyugodtan letelepedni egy padra vagy meghúzódni egy-egy nagyobb fenyőtörzs mellett és szinte biztos, hogy az ágakon előbb-utóbb megjelenik valamelyik cinegefaj egy-egy „tornászmutatványt“ bemutató példánya. Ahogy a bevezetőben írtuk: megfigyelésük – élmény!

Szöveg és fotók:
Dr. Juhász Lajos
Debreceni Egyetem, MÉK
Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu