2019. november 17. Vasárnap  ·  Eddigi látogatók: 1,611,284  ·  Online: 83
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Az „odaadó“ apa, avagy a vörösvállú, másképpen pantanali réce
Nyomtatható változat!

Callonetta leucophrys

A márciusi számban megjelent „Díszrécék kezdőknek“ című írásom folyományaként szeretnék még egy récét az olvasók figyelmébe ajánlani. Ugyan kicsit több törődést és odafigyelést igényel a tartásuk, mint a már bemutatott madarak esetén, mégis ide kívánkozik az elragadó, rendkívül békés természete és a tüneményes kinézete miatt.
A vörösvállú réce a Callonetta nem egyetlen faja. Eredeti élőhelye Dél-Amerika középső része, előfordul Argentína, Bolívia, Brazília, Paraguay és Uruguay területén is. A pantanali réce nevet a legfőbb élőhelyéről a pantanali mocsárvilágról kapta, amely Brazília, Bolívia és Paraguay területén fekvő, több mint
150 000 km2 területű, részben vízzel elárasztott vidék. A kedvelt élőhelyei a trópusi, lápos erdők és tisztások, az erősen erdővel borított mocsaras síkságok, medencék, félreeső kis patakok.
Megjelenése:
A kisebbfajta récék közé tartozik, hossza 35-38 cm, szárny fesztávolsága 60-65cm, a tömege 190-360 gramm. A tojó és a gácsér tollazata a legtöbb récéhez hasonlóan jelentősen eltér egymástól.
A gácsérok feje alapvetően bézs színű, ám a fejtetőn a csőrtől kiindulva egy fekete sáv fut hátra a tarkón keresztül, ami a nyakon kettéválik, de egészen nem ér körbe. A mellkasa és a hasa lazacszínű, finoman fekete pettyezéssel, oldala halványszürke, a háta mély gesztenyevörös. A szárnyak vége és a farok fekete, a faroktőben fehér folttal. A szárnytükör irizáló zöldes árnyalatú. A faj latin nevének (leucophrys) nyers fordítása azt jelenti, „szép kacsa fehér szárnyfoltokkal“. Ennek megfelelően mind a hím, mind a nőstény szárnyán jól látható, világítóan fehér kerek folt található, amely nyugalmi állapotban a többi szárnytoll takarásában van. Udvarláskor a hím ezeket a foltokat villantja a tojó felé. A gácsér csőre szürkéskék, fekete csőrkörömmel, a tojóé bézs színű, a lábak mindkét nemnél narancssárgás-rózsaszín, a szemek barnák.
A tojók tollazata a gácsérokénál lényegesen szerényebb, a hát „olajbogyó-barna“, a mellkason ezt fehér csíkozás szakítja meg. A fejen a szem körül és az arcrészen szintén fehér foltozottság látható.
Fontos megjegyeznünk, hogy a többi fényrécével ellentétben a vörösvállú réce gácsérok egész évben színesek, nincs nyugalmi tollazatuk.
A gácsér és a tojó hangja is lényeges különbséget mutat, a hímek hívóhangja egy macskahangra hasonlító, elhúzódó „mee-oowing“, a tojók egy rövid, kemény „peewoo“-t hallatnak.
Életmódja:
Mivel trópusokon él, állandó madár. Ennek köszönhetően költési időszaka is meghosszabbodik, kitolódik.
Alapvetően erdei réce, már ami a költési szokásait illeti, ennek megfelelően erős, hegyes karmokkal rendelkezik, ami megkönnyíti a fákon való közlekedést. Mint erdei madár jó repülő, könnyen lavíroz a fák ágai között. Fészkét általában a magasban a korhadt fák üregeiben, más madarak által készített, elhagyott odúkban építi. Mint minden fákon is élő récének, a vörösvállú récének is sajátos járása van, olyan hatása van, mint ha sántítana és közben erősen bólogat.
A tojó és a gácsér nagyon szoros kötelékben él, de ez nem jelenti azt, hogy egy életre tartó kapcsolatban élnének.
A táplálékát elsősorban a vízfelszínről gyűjti, csőrét a vízbe meríti úszás közben és így „szűri“ át a felső vízréteget. A másik jellegzetes táplálkozási módja a víz alatti növényzet legelése során látható, ekkor a fej, a nyak és a test elülső része a víz alatt, a farok a levegőben van és a lábaival tartja az egyensúlyt. Az ilyen merülések után a szárnyairól erőteljesen lerázza a vizet és feltölti a tollazatot levegővel. Víz alá ritkán bukik, de ha ragadozó elől menekül, akkor előveszi ezt a tudományát is, viszont ekkor sem merül 1 m-nél mélyebbre.

Tartása, tenyésztése

Békés természetéből adódóan, bármely kisebb testű récével együtt tartható társas röpdében, récekertben. Még saját fajtársaival is ritkák a torzsalkodások, megfelelő nagyságú hely biztosítása esetén. Mivel táplálékát is szereti a vízről felszedni, legjobb ha egy társas tavon helyezzük el a madarainkat.
Trópusi madár lévén a teleltetése kicsit több odafigyelést igényel, mint a mandarin-, vagy a karolinai réce esetén. Mindenképpen zárt, huzatmentes, vastagon száraz alommal borított teleltető helyiséget biztosítsunk részükre. Keményebb téli napokon (mínusz 4-5 fok alatt) szükséges fűtést is beállítani. Ezt én infralámpával oldom meg oly módon, hogy a lámpa sugarába essen a fürdető edény felületének egy része, így a vizük nem tud befagyni és még ilyen napokon is rendelkezésre áll a fürdési lehetőség számukra.
Tenyésztéséhez biztosítsunk számukra költőodút, amit röpképes madarak esetén akár 1,5-2 méter magasra is helyezhetünk, egyéb esetben maradjunk a 0,5-1 m magasságnál. Mindenképpen több fészkelési lehetőséget kínáljunk fel számukra, hogy kedvükre választhassanak közülük. A költőodú típusra megegyezik a mandarinréce és a karolinai réce esetén használttal. Amennyiben más, szintén odúban költő récével tarjuk együtt őket, figyeljünk a búvónyílások méretére. Például a mandarinrécéknek 10 cm átmérőjű búvónyílással rendelkező odút adunk, a vörösvállúaknak elég a 7-7,5cm-es búvónyílás is. Ez azért fontos, hogy a nagyobb testű, erősebb récék ne tudják „elbitorolni“ a kicsik fészkelő helyeit. Tapasztalataim szerint a vörösvállúak költési időszaka kicsit későbbre esik, mint a mandarinoké és a karolinai récéké, lévén trópusokon élő madarak így, ők megvárják a nyár melegebb hónapjait. Nálam általában július-augusztus szokott lenni.
A nász a többi úszórécéhez hasonlóan a vízen zajlik. A gácsér a tojó felé villantja fehér szárnyfoltjait és a zöldesen irizáló szárnytollait. Hallatja macskanyávogásra emlékeztető hívóhangját. Amint sikerült a tojó érdeklődését magára vonni, rövid udvarlás után megtörténik a párzás.
A fészekalj 6-12 fehéres tojásból áll, ez általában fiatalabb madaraknál a kevesebb az idősebbeknél a nagyobb darabszámot jelenti. A költési idő 26-28 nap. Egyes leírások említik, hogy a hím is részt vesz a tojóval felváltva a költésben. Ezt én nem tudom megerősíteni, nálam még nem fordult elő, hogy a gácsér kotlott volna. A jól fejlett fészekhagyó kisrécék a kelést követő napon elhagyják a költőodút és követik anyjukat a vízre. Az odúból történő kimászásban nagy segítségükre van, hogy már ekkor hegyes, erős karmokkal és hosszú merev farok tollakkal rendelkeznek. Az odú elhagyása sok esetben több méteres zuhanással jár, azonban a fiókák ritkán szereznek komolyabb sérüléseket. A kisrécék tollazatának víztaszítónak kell lennie, amikor elhagyják a fészket és mivel szervezetük ekkor még nem termel megfelelő menynyiségű faggyút, ezt úgy érik el, hogy anyjuk hasi tollazatához dörgölőznek. A kicsik felnevelésében a gácsér is részt vesz, óvja, védi a családot, kíséri a vízen és a szárazon. Ez az ösztöne olyannyira erős, hogy előfordul, hogy amikor az anya érdeklődése már alábbhagy a növendék fiókák nevelése iránt, a hím teljesen átveszi ezt a szerepet és még hetekig, szinte felnőtt korig védelmezi őket.
Táplálásukhoz elengedhetetlen a víz felületére szórt békalencse, valamint nagyon bevált, főleg az első néhány napban, szintén a vízre szórt szárított vízibolha. Egyhetes kortól adhatunk száraz kacsatáppal kevert túrót, illetve reszelt-főtt tojást. Ahogy növekednek, egyre inkább átállhatunk a felnőtt madaraknak adott takarmányokra, zöldeleségekre is.
A kisrécék a kelés után 50-55 nappal már repülésre képesek, őszre egyre inkább felöltik szüleikre hasonlító tollazatukat, a hímek kiszínesednek. Az élőhelyükön ekkor már követik szüleiket a nagyobb társas táplálkozási területekre. Télre csatlakoznak a fiatalokból álló csoportokhoz, tanulják a társas viselkedési szabályokat, végül kialakulnak az új párok.
Nálam általában a születésük utáni második éven szaporodtak először, ez valószínűleg a kitolódott költési időszaknak, a késői kelésnek tudható be.

„Az odaadó apa“

És akkor most részletezném, hogy miért is adtam ezt a címet írásomnak.
Két esztendővel ezelőtt a társas tó mellett elhelyezett odúban költésbe kezdtek a vörösvállú récéim. Az első hetekben rendben zajlott minden, a mandarinok kicsinyei már kamaszodtak, a gácsérok dürgési, területfoglalási kedve is alábbhagyott, így háborgatásnak sem volt kitéve a pár. Máig tisztázatlan okok miatt, mint később kiderült, a kelés előtt három nappal a tojó récém eltűnt a récekertből. A felfedezés elég érzékenyen érintett és az első gondolatom az volt, hogy „ugrott“ a szaporulat. Aztán eszembe jutott, hogy a törpe cochin kotlósom üresben ücsörög, így rövid időn belül a récetojások boldog anyukájává avanzsáltam. Azon gondolom a kotlós is csodálkozott, hogy három nap múlva már keltek is az apróságok. Végül négy kiskacsa látta meg a napvilágot, aminek a körülményeket tekintve nagyon megörültem. Annak viszont már kevésbé, hogy a kisrécék a kotlósra rá sem hederítettek, hanem folyamatos sipárgás közben állandóan menekültek, próbáltak kimászni a papírdobozból, melyben elhelyeztem őket az „anyjukkal“ együtt. Tanácstalanul álltam a dologgal kapcsolatban, mert borítékolható volt, hogy ha minden így folytatódik, a kicsik rövid időn belül elpusztulnak.
Feltűnt viszont, hogy a hallótávolságban lévő vörösvállú gácsér mennyire izgatottá válik, ha meghallja a kicsik hangját. Gondoltam egyet, és úgysincs vesztenivalóm alapon, kitettem a kisrécéket a társas récekertbe.
Magam is elcsodálkoztam a történteken, a gácsér azonnal maga alá gyűjtötte a porontyokat, és elzavart minden récét a környékről. Rövid idő múlva már a vízen vezetgette a kicsiket. A történet teljes happy-end-del zárult, a gácsér tojó nélkül felnevelte a négy kisrécét, és egészen kifejlett korukig védte, oltalmazta őket.
Mindezek alapján mindenkinek csak ajánlani tudom a madárvilágnak ezt a kis gyöngyszemét, mert azon kívül, hogy ilyen tüneményesek, nem elhanyagolható szempont az, hogy egész évben színesek, ellentétben a többi réce gácsérjaival.
Remélem, nem untattam senkit írásommal és talán néhányan kedvet kaptak ahhoz, hogy beszerezzenek egy párat ezekből a madarakból.

Váradi Mihály
Győrszentiván

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu