2020. június 1. Hétfő  ·  Eddigi látogatók: 1,833,958  ·  Online: 72
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Szomorú fejezet a karolinapapagáj kipusztulásáról
Nyomtatható változat!

.

A németországi tudományos madárvédelem alapítóatyja, Hans Freiherr von Berlepsch (1857-1933) fiatal korában sokat kísérletezett a karolinapapagáj (Conuropsis carolinensis) szabadon történő tartásával és meghonosításával. Ezt azért tehette meg, mert a karolinapapagájok 1875 környékén igen gyakoriak voltak a német madárpiacon, valamint gyakoriságuk mellett az áruk is igen kedvező volt. Egyes források szerint egy karolinapapgáj ára megegyezett egy hullámos papagáj árával. Az 1880-as évekre azután megcsappantak és egyre kevesebb példányt lehetett találni a kereskedőknél. Hagenbeck 1896-ban két pár karolinapapagájt csillagászati áron, 150 birodalmi márkáért adott el a berlini állatkertnek. Az utolsó példányokat állítólag 4000 dolláros áron adták el.
Jól megfigyelhető, hogy 1872 és 1900 között milyen sokat cikkeztek a „Gefiederte Welt“ (Tollas világ) hasábjain a faj közeli kipusztulásáról. A kihalás okaiként a következőket nevezik meg a cikkek írói: vadászat (tömeges lelövések az eredeti élőhelyeken), valamint az életterük kiirtása (fakitermelés). Mindeközben úgy tűnik, senkinek sem jut eszébe, hogy a faj megőrzése érdekében nagyobb mértékű tenyésztésbe kezdjen. Beszédes Ru megjegyzése is, aki egy kiállítás kapcsán azt írja: „Örvendetes, hogy a madárkedvelők még saját tapasztalatból megismerhetik.“ (Ru , 1896). A papagájtartás történetének nagyon szomorú fejezete ez. Az egyetlen észak-amerikai papagájfaj utolsó példánya 1918-ban pusztult el egy állatkertben. Németországban 1880-ban még a frankfurti állatkertben is lehetett karolinapapagájt látni.
A madártartók körében kevéssé volt népszerű a faj, mert igen kellemetlen, erős hangja volt és előszeretettel rágott szét mindent, ami útjába került (fa, bútor stb.).
A szobában tartott példányok csak szigorú felügyelet mellett repülhettek ki a kalitkájukból és még a legkeményebb fából készült költőodúkat is rendre tönkretették. Ebben nagyon hasonlított a barátpapagájra.
Berlepsch kísérlete egy véletlenszerű megfigyelésen alapult. Saját karolinapapagáj-párja egy alkalommal elszökött és kirepült az ablakon. A madarak ügyességének és gyorsaságának köszönhetően minden befogási kísérlete kudarcba fulladt. Este azonban mindkét madár magától visszatért a kalitkájába aludni, mintha mi sem történt volna. Ezen felbuzdulva Berlepsch ezentúl gyakran kiengedte madarait repülni, amelyek rendszerint visszatértek otthonukba, ahol az ételüket is megkapták. Amikor az egyik példány elpusztult, az életben maradt társa csatlakozott egy galambrajhoz és együtt repült azzal télen-nyáron, esőben, hóban és napsütésben egyaránt. Amikor meggyőződött arról, hogy ez a madár milyen jól bírja a téli hideget, vásárolt két új párt és azokat a megmaradt egyedülálló példánnyal együtt egy új dúcba csukta. Egy idő után kiengedte onnan a madarakat a szabadba és megfigyelte, mit fognak tenni. A madarak a váradalmaknak megfelelően viselkedtek. Egy idő után sajnos az egyik madár eltűnt, egy másik pedig elkezdte tépni a tollait addig, míg végül egyáltalán nem tudott már repülni. Ezt Berlepsch újabb madarak vásárlásával pótolta. 1874-ben Berlepsch még lelkesedéssel telve ír kísérletéről és minden madárbarátot bátorít hasonló kísérletezésre, mivel a karolinapapagájok a helyhez való hűségével és a klímához való kitűnő alkalmazkodásukkal tökéletes alanyai az ilyen próbálkozásoknak. A kísérletet senki sem csinálta utána, így ma a madár kipusztulásáról kell beszélnünk annak ellenére, hogy a faj szobamadárként a tizenkilencedik század technikáival is viszonylag könnyen költésre bírható volt.
Berlepsch az első kísérleti eredményeiről még ifjú madárbarátként írt. Később azonban, a 72 éves szerző így emlékezik vissza egy önéletrajzi jegyzetében: „Abban az időben otthon sikeresen tenyésztettem hullámos papagájokat és a ma már régen kipusztított karolinapapagájokat is. Az utóbbi fenségesen zöld madár, sárga és piros fejjel, méretében, repülésében és alakjában a toronysólyomra hasonlít. Ezek a példányok egy korábbi galambdúcban laktak. Két párral kezdve lassanként huszonegynéhány példányra szaporodtak fel. A galambdúcot nemcsak táplálkozás célból keresték fel, hanem aludtak és költöttek is benne. Költéshez két öreg hársfa természetes odvait is használták. Mivel csoportosan sok mérföldet berepültek, az olvasott újságokban gyakran kértem a lakosságot a madarak kímélésére. Egy napon – éppen a karácsonyi szünet utolsó napjaiban – már csak néhány példányt láttam, másnapra pedig az összes eltűnt. Az ok iránti minden kutakodásom sikertelen volt. Csak évtizedekkel később tudtam meg, hogy mi is történt. Egy ötven kilométerrel távolabbi falusi kocsmában láttam néhány madaram füstös tetemét. A kocsmáros elmondta, hogy a furcsa madarakat az apja – Isten nyugosztalja – lőtte le két nap leforgása az udvaron álló nagy hársfa ágairól. Emlékszik még, ahogyan az apja elmesélte, hogy az életben maradt madarak körberöpködték lelőtt társaikat és így hagyták magukat kivégezni az utolsó példányig. Hát így jutunk el itt is e ritka madár dalának végéhez.“ (Berlepsch, 1929)
Ez a csoportos viselkedés, mely szerint az életben maradt madarak a lelőtt társaik tetemének közelében maradnak, az észak-amerikai őshazában élő példányoknál is megfigyelhető volt (Nehling, 1879), így feltételezhetjük, hogy ez lehetett az egyik oka annak, amiért rövid időn belül tömegesen kipusztították a karolinapapagájokat a nagy számú „sikeres“ kilövések révén.
Hogyan értékeljük Berlepsch adatait?
A Berlepsch által kiengedett csoport félúton volt a szabad röptetés és a szabad élet között. Jól elképzelhető, hogy a madaraknak – ha nem lőtték volna le őket – sikerülhetett volna az áttörés a stabil szabadon élő populáció megalapítása felé. A madarak táplálékául szolgáló növények listája és a jó téltűrő képességük ezt mindenképp lehetővé tehette volna. Egy élő példány felbukkanása valahol a világ területén gyakorlatilag lehetetlenségnek számít, így csak a történelmi nyomkeresés marad. Van-e valahol kitömött teteme valahol a fajnak, esetleg lapulnak-e valahol feljegyzések róla, amelyek kitölthetik a róla összegyűjtött ismereteink hézagjait?
Világszerte 720 preparált példányt tartanak számon különböző kiállításokon, amely a nagyközönség számára is hozzáférhető. Ezek közül negyvenkettő Németországban található. Ezzel a karolinapapagáj világszerte a legtöbb preparált példányban fennmaradt kihalt papagájfaj. Tudományos gyűjteményekben az összes többi kipusztult fajból összesen nincs annyi tetem, mint ebből. A tetemek származási helyéről, előzetes tulajdonosairól és befogási dátumáról szóló feljegyzések kizárják, hogy a ma ismert példányok valaha Berlepsch csoportjában repkedhettek volna. Legfeljebb csak egy-egy házi gyűjteményben lapulhat még a berlepschi csoport egyik vagy másik füstös teteme. Ki tudja?

A karolinapapagáj biológiai névjegye

A szakirodalomban nagyon hiányosak a karolinapapagájt leíró részek. Már azelőtt kipusztult, hogy a modern biológiai módszerekkel megvizsgálható lett volna. Alfajai: Conuropsis carolinensis carolinensis (Linne); Conuropsis carolinensis ludovicianus Gmelin.? Elterjedése: az USA dél-keleti területe New York-ig. Mérete 30 cm. Testtömege ismeretlen. Színezete: világoszöld, narancssárga-piros fejjel. csőre szaruszínű, lábai hússzínűek. A fiatal madarak kevésbé színesek. A fészekben lévő fiókákat szürke pelyhek borítják. Ivarkülönbségek: a színezetben nincsenek, esetleg a fej színének elosztásában. Költési szokásairól nagyon keveset tudunk, valószínűleg odúban költenek, de az sem kizárható, hogy a barátpapagájhoz hasonlóan fészket is épített magának. Első tenyésztési eredmény: 1877-ben Franciaországban. Élettartama fogságban 10-12 év.

Táplálkozása

Az amerikai őshazában a karolinapapagáj táplálékát gyümölcsök, magvak és különböző kultúrnövények alkották. Étrendjük nagy megegyezést mutat a kis sándorpapagájok étrendjével, amelyet különböző országokban élő szabad populációk is fogyasztanak. A növényi étrendet a karolinák rovarokkal egészítették ki. (Snyder, 2005) Fogságban kendermaggal, zabbal (legszívesebben hántolva), napraforgóval, fürtöskölessel, fénymaggal, fenyőmaggal, rizzsel, kukoricával (legszívesebben féléretten), a fehérkenyér bélével, és különféle bogyós növényekkel táplálták. Csemegeként friss meggyet, szőlőt, csipkebogyót, platántermést is kaptak (ez utóbbiért minden mást otthagytak, de valószínűleg csak rágták), emellett almamagot, búzát, spenótot, salátát és hangyabábot. Szívesen rágcsáltak nyárfaágakat. A fűzfák ágait viszont nem szerették. (Nowotny, 1880) A madarak elfogadták a sólymoknak készített lágyeleséget is. (Puschig, 1891)

Tenyésztése

Berlepsch nem sok adatot hagyott hátra a karolinapapagáj tenyésztésével kapcsolatosan, így ezek két másik leírásból kerülnek pótlásra (Nowotny, 1880 és Arpert 1885). Ezen a két tenyésztésen kívül a „Gefiederte Welt“ első kiadója, Karl Ru is sikeres volt a német nyelvterületen. A tenyésztés könnyűnek mondható annak ellenére, hogy számos próbálkozás sikertelen maradt. Nowotny már az első tenyészpárjával sikeres eredményeket könyvelhetett el magának. A pár több költőodút forgácsolt szét. Arpert egész naplót vezetett a madarai költéséről, amelyből azonban nem válik világossá, hogy mindkét nem részt vett-e a költési folyamatban.
– 1879. június 17. A tojó kikezdte a vakolatot, de szépia nem kell neki.
– Június 17-29. A tojó sok tollat veszít, naponta 2-3 nagyobb tollat hullajt el. 28-án nyolc hasi tolla is kihullik.
– 29-én két tojás a ketrec alján, délután pedig megjelenik a harmadik tojás is.
A tenyésztő beteszi a tojásokat az odúba, további 20 hasi tollat hullajt el a tojó.
– Július 1. Minden tojást megszúrva és üresen fekszik az odú alján.
– 19-én egy újabb tojás az odúban, amit további kettő követ.
– Augusztus 9. Fióka hangja hallatszik az odúból.
– 10-én egy második fióka hangja is hallható, majd a harmadik is kikel, pontos idő megadása nélkül.
– Szeptember 6. A legfiatalabb és legkisebb fióka a földön fekszik, valószínűleg a szülők kidobták az odúból. Jóllehet a tenyésztő visszateszi a fiókát az odúba, az elpusztul.
– 17-én a tenyésztő Bécsbe költözik a madarakkal, ettől kezdve a szülők nem etetik őket tovább. A fiókák ekkor egész testükön zöld színűek.
– 23-án és 24-én mindkét megmaradt fióka megbetegszik és elpusztul.
A leírásból megállapítható, hogy a kotlás ideje 21 nap, a keléstől az önállóvá válásig 43 nap telt el. A fészekalj számát illetően a második költésből folytonosabb adatok állnak rendelkezésünkre. 1882-ben öt tojást tojt a tojó, amiből két fióka nőtt fel. 1883 júniusában 3 tojásból mindhárom fiókát kiköltötték és felnevelték a szülők, a tenyésztő eladta őket. 1884 júniusában 4 tojást tojt a tojó, majd nyolc hét után mind a 4 fióka kirepült az odúból. A kirepülés után a fiókák még négy hónapig visszajártak az odúba aludni. (Arpert, 1885)

Mihalec Gábor
(Detlev Franz nyomán)
forrás: www.papageien.org

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu