2020. október 22. Csütörtök  ·  Eddigi látogatók: 1,935,816  ·  Online: 107
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Kelet-Afrika madarai (2.)
Nyomtatható változat!

Fényseregélyek és nyűvágók

A seregélyfélékhez tartozó fényseregélyek Kelet- Afrikában gyakori, elterjedt madarak. Kultúrakövető fajok falvakban, városi parkokban, lakott területen éppúgy előfordulnak, mint a nyílt szavannán. Kicsi vagy közepes termetű madarak, csőrük hosszúkás, hegyes. Szinte mindenfajta táplálék elfogyasztására alkalmas. Magvakkal, férgekkel, rovarokkal és gyümölcscsel is táplálkoznak. Fészküket fák odúiba, bokorra, üregekbe, sziklák hasadékaiba, egyes fajok a házfalak repedéseibe építik. Az ametiszt fényseregély (Cinnyricinlus leucoqaster) rendkívül nagy elterjedésű faj.


A szavannán vízközeli helyeken él, három alfaja ismert. A hím feje torka, háta ibolyaszínű lila, hasa fehér. A tojó háta barna, szárnytollai fehérrel szegettek. Hasa fehér, barna mintázattal. Mezőgazdasági területeken, lakott helyeken, kertekben is gyakori a háromszínű vagy pompás fényseregély (Lamprotornis superbus). Az endemikus, viszonylag kis elterjedési területű Kenya középső és Tanzánia észak-keleti részén élő Hildebrandt fényseregély (Lamprotornis hildebranndti) hímje rendkívül szép, színes megjelenésű. A kifejlett hím feje, torka, háta, szárnyai és farktollai bársonyos sötétkék színűek. A has és a szárnyak alsó része rozsdavörös vagy élénk narancssárga. Szemei vörösek. Csőre és lábai szürkék. Kenya és Tanzánia területén hegyvidéki erdőkben él az abbott fényseregély (Cinnyricinclus femoralis). Az uszályos fényseregély a többi rokon fajtól kicsit eltérő megjelenésű, jellegzetes hosszú farktollaival. Színe fénylő sötétkék, fején kékesfekete. Lakott területeken, falvakban is megfigyelhető, amint a kis csapat, 6-10 madár, együtt keresgéli táplálékát a talajon.
A nyűvágók is a seregélyfélékhez tartoznak. A leggyakrabban akkor tűnnek fel a megfigyelő számára, amikor a madarak a nagy növényevők körül repkednek. Zebrán, bivalyon, zsiráfon, vagy elefánton csapatosan táplálkoznak az állatok szőrén, és bőrében található élősködőkkel. Ez a szimbiózis mindkét állatnak előnyös, mert a nagy állat megszabadul élősködőitől, a nyűvágó meg táplálékhoz jut. A vörös csőrű nyűvágók (Bubhagus erytrorhynchus) csapatosan követik a legelő állatcsordákat, egyszerre több madár száll rá a kiválasztott páciensre és kezdik rendszeresen átvizsgálni, a bőrbe befurakodott bögöly vagy kullancsok után kutatva. Hasonló életmódú a sárgacsőrű nyűvágó (Bubhagus africanus). A nyűvágók nemcsak az élősködőkkel táplálkoznak, hanem a gazdaállat hámszövetével, fülzsírjával, és vérével, így még több táplálékhoz jutnak.

Kígyónyakú madár és gogo

Jellegzetes madár Kelet-Afrikában a mocsaras területeken élő, de mára már mesterséges környezetben, csatornák, tavak partján is megjelenő gogo vagy kalapácsfejű madár (Scopus umbretta umbretta), a Scopus nem egyetlen képviselője. Gázlómadár életmódja a gólyához hasonló. Sekély vízben keresi táplálékát, magányosan vagy néhány madár, apróbb férgeket kisebb gerinceseket, halakat, békákat zsákmányol. Hatalmas fészket épít gallyakból, ami gömb alakú, átmérője másfél méter is lehet, oldalsó bebújónyílása van. Megépítése eltarthat másfél hónapig is, igaz a munkát hátráltatja, hogy más madarak folyamatosan széthordják a fészekanyagot.
A vizes élőhelyeken sok gólyafajt lehet megfigyelni Az egyik feltűnő külsejű madár az afrikai tátogatógólya (Anastomus lamelligerus), mocsarak, tavak, folyók partján él. A gólyákra általában nem jellemző széles csőre van. Szemei körül csupasz kék bőrfelület figyelhető meg.
Kisebb csapatokban a sekély vízben, mocsaras vagy elárasztott területeken táplálkoznak, kis vízi élőlényekkel, puhatestűekkel. A gólyafélék érdekes képviselője a rózsás tantalusz (Mycteria ibis). Fő jellegzetessége csupasz rózsás árnyalatú feje és hosszú sárga színű csőre. Mozdulatlanul áll a sekély vízben, és figyeli a kiszemelt zsákmányt. Amikor a hal elérhető távolságba úszik, villámgyorsan lecsap rá erős csőrével. Talán még nála is ügyesebb halász az afrikai kígyónyakú madár (Anthinga rufa), megjelenésében a kormoránhoz hasonló. Ugyanúgy szárítgatja tollazatát egy vízre hajló fatörzsön, mint a Tisza-tavon a kormoránok egy-egy sikeres halfogás után. Hihetetlen gyorsasággal tudja kinyújtani hosszú nyakát, és szigonyszerű csőrén már ott is a zsákmány. A kisebb halak pikkelye megcsillan a napsütésben, ahogy feldobja halat a levegőbe, és fejjel előre már el is tűnik a csőrében.
A gólyafélék legnagyobb termetű tagja a nyerges gólya (Ephippiorhynchus senegalensis), magassága 150 cm, szárnyfesztávolsága eléri a 270 cm-t. Csőrén sárga színű nyereg található. A párok összetartanak, leggyakrabban nedves szavannákon sekély vizű tavaknál figyelhetők meg. Nagy elterjedési területe van Szaharától délre egészen Dél-Afrikáig.
Nagyobb, folyók vagy tavak közelében nyílt szavannás területen előbb-utóbb szemünk elé kerül. Talán az egyik legszebb madár a szürke nyakú koronásdaru (Balearica regularum gilbericeps). Általában párban vagy kisebb családi közösségben lehet megfigyelni ezeket az óvatos madarakat. Költési időn kívül nagyobb csapatai is megjelenhetnek egy-egy táplálékban bővelkedő helyen. A koronásdaru nem vonul, élőhelyéhez hű madár, fontos lenne biztosítani számára az élőhely zavartalanságát, mert ennek hiányában állományát fokozatos csökkenés jellemzi. Ez a madárfaj igazi különlegesség, ősi vonásokat mutat, negyvenmillió év alatt alig változott, jó volna megóvni a kipusztulástól eredeti élőhelyén.
A vizes élőhelyeken, egy kis tó partján, iszapzátonyain, vagy mocsaraknál együtt látható az afrikai fajokkal az itthonról, illetve Európából ismert madarak közül sok faj. A kis vöcsök, búbos vöcsök, fekete nyakú vöcsök, kis és nagy kócsag, bakcsó, selyemgém, vízityúk, gólyatöcs, gulipán, ezeknek a nagy elterjedési területű madaraknak önálló szaporodó populációi is vannak itt és Dél-Afrikában, nemcsak mint vonuló telelő madarak figyelhetők meg.
Az egész kontinensen vészesen zsugorodnak a vízi madarak élőhelyei. A népességnövekedés miatt a mocsarakat lecsapolják, növekedik a mezőgazdasági területek aránya, orvvadászat, illegális madárkereskedelem is tizedeli az élővilágot. Nemcsak az itt élő, hanem a vonuló madárfajokat is veszélyezteti ez a folyamat. Ez a vízimadárfajok több mint tizedének megritkulásához és kipusztulásához vezet.
Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) szervezésében próbálnak megoldást találni az érintett államok és civil szervezetek.

A rejtőzködés mesterei

A túzokfélék óvatos rejtőzködő madarak. Afrikában különösen sok fajuk él, Kelet-Afrikában húsznál több fajuk népesíti be a száraz szavannákat. A legnagyobb termetű az óriástúzok vagy más néven kori túzok (Ardeotis kori). Két alfaj közül a keleti elterjedésű él ezen a területen (Tanzánia, Kenya, Szomália, Etiópia). A legnagyobb termetű túzokok közé sorolható, a kifejlett kakas magassága elérheti a 130 cm-t és a testsúlya a 20-22 kilogrammot. Nagyobb, mint a hazánkban is élő Otis tarda, amelynél a kakasok 100 cm magasak és 17 kilogrammosak is lehetnek. A legnagyobb testű röpképes madarak közé tartoznak. Felejthetetlen élményt jelentenek számomra a hazai madarászások során a dévaványai túzokrezervátum közelében megfigyelt repülő túzokcsapatok minden tavasszal és ősszel.
A szavanna sárgásbarna színeibe szépen illeszkedik egy kisebb termetű túzok, a fekete nyakú vagy vigors túzok (Eupodotis vigorsii). Szintén elterjedt faj a száraz szavannán Hartlaub túzok (Lassotis hartlaubii), és a hozzá nagyon hasonló megjelenésű, de szürkésebb színű fekete hasú túzok (Lassotis melanogaster). Többnyire nagy távolságra nem vonuló fajok viszont az esős évszaknak megfelelően regionálisan vonulhatnak.
A tyúkalkatúak nagy számú fajaihoz tartoznak a pusztai tyúkok, zömök testű, hosszú szárnyú és farktollú madarak. Rejtőszínük szinte észrevétlenné teszi őket a rövid fű között. Barnássárga vagy homok színűek, apró foltokkal, mintázattal.
A barna hasú pusztai tyúk (Pterochles exustus) kisebb csapatokban táplálkozik, magvakkal növényi részekkel, a száraz fűben. Sokszor nagy távolságokra kell elszállniuk vízért. Az ilyen itatóknál nagy madársereg gyülekezik a hajnali és esti órákban. Ott vannak a pusztai tyúkok is, de nagyon óvatosan szállnak le a vízhez, és ha valami veszélyt éreznek, már gyorsan fel is röppennek.
Sok fürj, frankolin is él még a füves szavannán.
Ha elkalandozunk még szárazabb vidékekre, például Afrika szarván elhelyezkedő Szomáliába, ahol a száraz félsivatagi környezetben földünk legnagyobb ma élő futómadarával, a struccal találkozhatunk. A strucc nagy elterjedésű madár Afrikában, itt a szomáliai alfaj él (Afrikában 5 alfaj ismert). A strucc kisebb családokban él, a vad strucc kakas igen harcias madár. 3 méter magasságával és több mint 150 kilogrammos tömegével igen tekintélyt parancsoló megjelenésű. Általában több tyúkból álló háremet tart. A tyúkok tojásaikat egy közös fészekbe rakják, és azt a kakas segítségével költik ki. Elég sokféle táplálékot elfogyasztanak az apróbb gyíkoktól rágcsálókon keresztül a növényi részekig, magvakig. Időnként előszeretettel vesznek porfürdőt a kiszáradt vörös talajon.

Folytatjuk
Írta és fényképezte:
Szabó László Zoltán

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu