2020. október 21. Szerda  ·  Eddigi látogatók: 1,934,918  ·  Online: 50
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Az echo papagáj története
Nyomtatható változat!

.

Az echo papagáj (Psittacula echo) az utolsó túlélő papagáj a maszkarán térségben, amelynek legismertebb szigete Mauríciusz. Ez a térség sokak számára ismert a mára már kihalt, de valamikor igen gazdag madárvilágáról. A dodó néven ismert mauríciuszi galamb mellett számos papagáj is élt a térségben, mint például a Lophopsittacus bensoni és a Lophopsittacus mauritiana, amelyek az ausztráliai hollókakadura emlékeztetnek, és amelyekből már csak néhány nagyobb múzeumban vannak preparált példányok. A valamikor Rodrigues és Réunion szigeteken élt Psittacula fajok (exsul – rodriguezpapagáj; és eques – bourbonpapagáj) is kipusztult már.
A kihalásért minden esetben az ember és az általa becipelt állatok tehetők felelőssé. Az echo papagáj is majdnem hasonló sorsra jutott, ám a létezése még mindig ingatag talajon áll.
Az 1970-es években, amikor felfigyeltek a fenyegető veszélyre, már csak 40 példány létezett ebből a madárból.
A fogyás olyan rohamossá vált, hogy 1986-ra már csak 8-12 becsült példány maradt meg belőle, ebből pedig mindössze 3 volt tojó. A természetvédelmi projektekben a mauríciuszi sólyom és a mauríciuszi galamb elsőbbséget élvezett. Az echo papagáj csak akkor kapott nagyobb figyelmet, amikor ezeknél a fajoknál már elkönyvelhették az első sikereket.
Az echo papagáj nagyon hasonlít a kis sándorpapagájra (Psittacula krameri). Csak némileg nagyobb annál, kissé zömökebb a teste, valamint rövidebb a szárnya és a farka. Szigorúan fához kötött életmódot folytat, fészkelőhelyek és élelem tekintetében is az őshonos fáktól függ az élete.
A fajfenntartási intézkedések közül az első az élőhely megőrzése volt, amely az erős mezőgazdasági fejlődés – elsősorban a cukornád-termelés – folytán egyre jobban visszaszorult. A következő lépésben arra törekedtek a szakemberek, hogy a költések sikerességére segítsenek rá. Ezt etetésrásegítéssel és a rosszabb túlélési esélyű fiókák kézzel felnevelésével érték el. A program során sikeres dajkamadaras felnevelésre is volt példa, amelyet kis sándorpapagájokkal hajtottak végre. A költőodúk védelme a patkányoktól, valamint a kártevők irtása a fertőzésveszély elkerülése érdekében szintén fontos eleme volt a programnak. A fogságban tartott madarakra vonatkozó rendszeres állatorvosi vizsgálatokat amennyire csak lehetett, próbálták a vadon élő példányokra is kiterjeszteni. 1995-re a vadon és fogságban élő egyedek számát összesen 40-50 példányra sikerült emelni, 1997-ben már 73 példány létezett. A fejlődés 1997-ben drámai sebességet öltött, amikor három mesterségesen felnevelt példányt (két hímet és egy tojót) kivadasítottak. Ezek hamar csatlakoztak a vadon élő rokonokhoz és letelepedtek a kutatóállomás közelében, ahol elegendő táplálék állt a rendelkezésükre. A tojó, amelyet Gabriellának neveztek el, 1998 októberében beköltözött az egyik költőodúba egy vadon élő hímmel. Az egy szem letojt tojás sajnos terméketlen volt. E tojás helyett betettek egy fiókát alá, amelyet sikeresen felnevelt. Az echo papagájok általában három tojást tojnak, de csak egy fiókát nevelnek fel. A két „felesleges“ tojást vették ki a szakemberek az odúkból és ezeket neveltették fel a dajkamadarakkal.
Az 1998/1999-es szezonban összesen 21 fióka kelt ki, ebből 8 a szabadban. 1999-ben 10 fogságban felnevelt példány kivadasítását vették célba. A meglévő párok odúinak állandó ellenőrzése mellett új költőhelyeket is létesítettek. A madarak a mesterséges odúkat nem fogadják el, ugyanakkor elvárják, hogy több fészekhely közül is válogathassanak. Saját fajtársaik mellett más fajok is konkurálnak velük az odúk birtoklásáért: seregélyek, termeszek, méhek és mint importált rokonok, a kis sándorpapagájok.
A szakemberek komoly akrobatikus teljesítményt nyújtanak, amikor 15 méteres magasságban lyukakat vájnak az élő fák törzsébe, hogy új fészkelőhelyeket hozzanak létre. A fiókák fertőzésvédelme miatt minden ismert költőhelyet rendszeresen lekezelnek a megfelelő peszticidekkel.
Noha a fejlődés nagyon előremutató és mára már több mint 100 echo papagáj lakja Mauríciusz erdőit, a faj még nem számít megmentettnek. Egy faj stabil túléléséhez számos tényező összműködésére van szükség az élőhelyen és ezek közül még mindig az ember a leggyengébb láncszem. Az újabb tervek szerint az echókat a többi maszkarán szigeten is elterjesztenék, hogy az ott kipusztult papagájfajok helyét betöltve gondoskodjanak a biológiai egyensúlyról.

Mihalec Gábor
Forrás: www.papageien.org

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu