2020. október 22. Csütörtök  ·  Eddigi látogatók: 1,935,820  ·  Online: 91
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Kutyika és Picurka meg a többiek
Nyomtatható változat!

.

Kutyika édesapám bűbájos rosszcsont kis hullámos papagája volt. – Az előző részből kiviláglik, hogy a kiválasztása mindennemű előismeret nélkül, teljesen véletlenszerűen történt; de mindketten nagy figyelemmel és szeretettel vettük körül, nem kalitkába zárt szobadísznek, hanem családtagnak tekintettük. Ha állandóan kalitkában tartják a madárkát, akkor rövid idő múlva már nem is olyan érdekes a gazdinak sem, hiszen nem tud kapcsolatot kialakítani gazdáival, nem tudja szeretetre méltó kis lényét kiteljesíteni… és így némi idő múlva a szerencsétlen, riadt kismadár megunt játékszerként a sarokba dobva, elhanyagolva, társaságtól és intelligenciájához méltó elfoglaltságoktól megfosztva tengetheti szomorú kis életét, míg valamilyen betegség véget nem vet neki. Aki ilyen sorsot szán a díszmadarának, az inkább álljon el a vásárlási szándékától: ő sem talál majd benne örömet, a madárka számára pedig ez nem más, mint állatkínzás.
A múltkor addig jutottam a történetben, hogy elhatároztuk, választunk egy igazi papagáj-párocskát a mintegy tíz hónapos madárkához. El is mentünk hát a kereskedőhöz, és kinéztünk a sárga kislányhoz egy csinos fehér fejű sötétkék hímecskét. Persze fiatalkát, mert ez a díszmadár-vásárlás aranyszabálya: már önálló, de minél fiatalabb madárkát válasszunk, hogy könnyen alkalmazkodjon az új környezethez. Korára tekintettel ő a Picurka nevet kapta.
Akkoriban semmit nem tudtunk a papagájok társas viselkedéséről, a kereskedő pedig nem sok felvilágosítást adott. Kicsit aggódtunk, nem lesz-e Kutyika féltékeny rá, nem kell-e féltenünk az agressziójától – hiszen Kutyi apukámat tekintette párjának. Ezért Picurka külön kalitkát kapott (no hiszen, Kutyika csak éjszakára használta már a kalitkáját; napközben csak büntetésből csukta be apukám egy-egy kis időre, ha túlzottan elszemtelenedett).
Később megértettem: attól nem kell tartani, hogy a párocska érkezése megrontaná az emberhez fűződő bensőséges viszonyt. A hullámos papagájok nagy csapatban szeretnek élni, és a szelíd kis papagáj új párjával is csakhamar megérteti, hogy ők és az ember „egy csapathoz tartoznak“. Így az új jövevény tőle tanulja meg, hogy ő is barátságos, bizalmas legyen az emberrel.
Kutyika első perctől kitörő érdeklődéssel fogadta a jövevényt, de egyelőre nem tudtuk eldönteni, barátságos vagy ellenséges a közeledése. Picurka néhány napig a kalitkában lakott, hogy szokja a környezetet és a társaságot. Később már nyitva hagytuk a kalitka ajtaját, de a bátortalan Picurka nem merte azt elhagyni.
Máig jól emlékszem, amikor egyszer csak apukám dél körül, az egyetemi ebédlőbe menet beállított a szobánkba, a lépcsőmászástól pihegve leült egy székre és ragyogó arccal azt mondta: Képzeld, ezek úgy puszilkóznak, akár a tinédzserek!... – Mint kiderült, az asztal törölgetése közben áttette Picurkát kalitkástul a szoba másik oldalára, ami nem tetszett a kismadárnak és végre kiröppent a nyitott kalitkaajtón. No és Kutyi nemhogy barátsággal fogadta, de mindjárt ki is tüntette figyelmével. Stílusosan mondhatjuk, „lesmárolta“. – Ez a papagájpuszi tényleg döbbenetesen hasonlít az emberi csókhoz. A lényege az, hogy a hímecske a begytartalmával „eteti“ a kislányt, mutatva, hogy ő önzetlen párja lesz és jó apja a születendő kicsinyeknek. Közben fejüket alkalmasan féloldalt tartva a két nyitott csőröcske összefonódik. A kedveskedéshez tartozik még a fejecskék és pofikák kölcsönös gyöngéd tollászása aranyos, meghitt pityegés, beszélgetés közben. Ez a gyengédség annyira megindító, hogy valahányszor csak látom, mindig átmelegszik a szívem. (Nemcsak a papagájpárok viselkednek ennyire gyengéden egymás iránt. Nem véletlen, hogy a szerelmespárokat így jellemzi a népnyelv: „egymás szájából esznek, akár a galambok…“)
Kezdetben ideálisan alakult a két kismadár kapcsolata. Kutyika elkezdte Picurkát a játékaira is megtanítani. Picurka rendkívül félénk volt, nemcsak Kutyikával szemben, de később a többi kis papagájjal való viszonyában is alárendelt lett. Az ilyen, stresszre hajlamos kismadarak könnyebben betegednek meg, mint a domináns személyiségek. – Picurka sohasem lett annyira bizalmas velünk, mint a kis barátnője. Ez még hagyján, de betegségek is jelentkeztek nála. Az első, amit észrevettem, hogy a csőröcskéje két oldalán meg az orrnyílások körüli ún. viaszbőrön fura növedékek képződtek. Elmentem a kereskedőhöz, aki közölte, hogy egy atka okozza ezeket. Könnyen lehet gyógyítani, egy perubalzsam nevű fekete kulimásszal kell bekenni három-négy egymást követő nap. Célszerű a lábát is kezelni, mert a fedetlen bőrfelületekre átterjedhet. (Ezt az ún. csőratkásságot egy rühatka-faj okozza – ezek, mint a többi állati rühatka sem, az emberen nem telepednek meg. Az atkák a csőrön és a bőrön apró lyukakat fúrnak, fellazítják. A láb bőre pikkelyesen hámlik. Az a veszedelmes, ha a szemhéjra is átterjed, mert a kezeletlen madár meg is vakulhat. Egyébként a perubalzsam mellett hasonlóan hatásos, ha néhány egymást követő nap parafinolajjal beecseteljük a fertőzött bőrt, alatta az atkák megfulladnak.)
A csőratkásságból könnyű volt Picurkát kikezelni, bár a több napig tartó megfogást, ecsetelgetést nagyon nem szerette. Ezt követően viszont elkezdett hasmenőssé válni. Nem volt erős az a hasmenés, inkább a kis kerek, kemény kakik helyett lazább, formátlan ürülék képződött. (A mai tapasztalatommal biztosra veszem, hogy gombafertőzés okozta tünetről lehetett szó. A madarak egyébként is sokkal érzékenyebbek a gombafertőzésre, mint az emlősök.
A Candida nevű gombanemzetség szinte mindenütt jelen van az emberi és állati környezetben, de erős immunrendszerű egyedeket nem betegít meg, viszont a legyengült, stressznek kitett kismadár bélrendszerében, szervezetében igen könynyen elszaporodik.) Kezdetben nemigen törődtem vele. Sokkal súlyosabb gondunk akadt.
Apukám betegsége olyannyira súlyosbodott, hogy hetekre kórházba került, műtéten esett át, majd erősíteni kellett. Rendszeresen beszámoltam neki a két kis kedvenc betyárkodásairól. – Kutyika időlegesen elvesztette hőn szeretett emberi párját, és hiába volt ott Picurka, csak apukám volt „az igazi“. A kismadár bánatában Picurkán kezdte kitölteni a mérgét. A hímecske közeledését elkezdte gorombán visszautasítani, sőt időnként ok nélkül odébb kergette. – Esténként az volt a rend, hogy be kellett ülniük a közös kalitkába, és persze mindkettőjüknek külön hintája volt, ezen szeretnek ugyanis aludni a kis hullámos papagájok. Kutyika új „játéka“ az lett, hogy miután Picurka is elfoglalta az egyik hintát, ő leszállt a sajátjáról, elkergette a másikat és ő foglalta el a helyét. Picurka megadóan felült a másik hintára, de akkor megismétlődött a jelenet. Ha teheti, Kutyika egyszerre ült volna mindkét hintácskán, hogy a másiknak ne jusson. Persze igyekeztem őt megrendszabályozni, ami hol sikerült, hol nem. Az egyik este annyira elfajult a játék, hogy mérgemben elkaptam a kis Kutyit és kilakoltattam a kalitkából. Megbántottan felrepült a függöny tetejére, ott éjszakázott, reggelre kelve aztán alig lehetett onnan lecsalogatni a sértődött kismadarat.
Talán két hónap is eltelt, mire édesapám hazakerült. Vajon megismeri-e őt még Kutyika egyáltalán? Reggel szokás szerint visszavittem a kalitkát a kis szobába, ahol apukám ágya is állt. Kutyi kilépett az ajtaján, féloldalt hajtva fejecskéjét jól szemügyre vette az ágyban fekvő ismerős alakot, majd – huss! – egy szempillantás alatt ott termett az orrán, és elkezdte a szemét puszilgatni, mint régen.
Apukám persze nem volt már a régi, nagyon legyengült, kevés türelme volt játszani a kismadárral. Kutyika viselkedésére egyre inkább ráillett, hogy „kutyálkodott“. Izgágaságában elkezdte apukám gyógyszeres fioláit ledobálni a polcról. Kénytelen voltam elzárt helyet keresni nekik. Aztán a könyvespolcokon levő könyvek sarkait vette célba. Valósággal „falta a könyveket“. Csomagolópapírral borítottam be, hogy tönkre ne tegye a kedvelt útleírásokat. Azután kitalálta, hogy itt-ott, ahol nem elég szilárd a vakolat, a falat is ki lehet bontani. Közben izgatottan csattogott, csacsogott. Rosszalkodott.
Picurka nemigen utánozta a hiperaktív kismadarat, inkább a tükör előtti ülőkén üldögélt és a tükörképében gyönyörködött. Mivel Kutyika már nemigen foglalkozott vele, Picurka a falra akasztható éjjelilámpánknak kezdett udvarolni. Ennek a lámpának vízszintes rúdja volt, kényelmes ülőhely a madárkáknak, és egy kis szőrmével be is burkoltam a rúdját, hogy télen meg ne fázzon rajta a kismadár lába. Picurka egy kis képzelőerővel párocskáját látta benne.
Félénksége fokozódott, és ezzel együtt egyre hasmenősebbé vált. Most már aggódtam miatta. Felkerestem a kisállatkórház rendelését. Bár ne tettem volna!... A doktor bácsi nagyon kedvesen fogadott, és miután elmondtam a panaszt, antibiotikumot adott, történetesen Sigmamycint. (Mint később megtudtam, ez egy tetraciklin-oleandomycin készítmény. Egyébként száz állatorvos közül kilencvenkilenc hasonló módon járt volna el: a madárka bármilyen komolyabb panaszára széles spektrumú antibiotikumot rendel. Csakhogy az antibiotikum nem csodaszer! És kiváltképpen nem szabad alkalmazni, ha gombafertőzés gyanúja merül fel. Ugyanis a baktériumok meg a gombák egymás antagonistái. Ha a normális bélflórát antibiotikummal kiirtjuk, akkor a gombák – továbbá az esetleg jelenlevő, a szerre rezisztens baktériumok – gátlástalanul szaporodhatnak.) Adjak egy késhegynyit a madárka ivóvizébe 3 napig. És adjam a másiknak is, nehogy ő is elkapja a fertőzést.
Így is történt. Másnap: Picurka tünetei változatlanok, de jaj, Kutyika is hasmenős lett, mégpedig nagyon! Hű, mondom ostobán, elkapta ő is a fertőzést. (Hónapokig volt a hasmenős Picurka Kutyika közelében, hogy' juthatott eszembe, hogy éppen most kapta el! de vakon hittem az állatorvosnak, eszembe sem jutott, hogy a gyógyszert vegyem gyanúba.) Harmadnap: Picurka rá se ránt a kezelésre, Kutyika viszont igen rosszul van, ürüléke híg és nyálkás, nem eszik, gubbaszt. Felhívtam az állatorvost és kétségbeesetten mondom neki, mi történt. Hát akkor adjam neki még három napig!… Ezt már nem bírta ki a szerencsétlen kismadár. Negyednap elpusztult. Azóta se sirattam meg úgy madárkát, mint azt az elsőt, a legkedvesebbet.
Mi történhetett? Ma már azt hiszem: lehetett Kutyika szervezetében egy olyan opportunista kórokozó baktérium, amely rezisztens volt a Sigmamycinre, de amíg nem kapott gyógyszert, a kismadár egészséges immunrendszere és bélflórája megbirkózott vele. Azonban amint belépett az antibiotikum, a kórokozó eszeveszetten elszaporodott. Ezért sem szabad indokolatlanul antibiotikumot adni! – Picurka immunrendszere még antibiotikummal együtt is kibírta a gombák támadását, és nem lett sokkal rosszabbul. Még vagy öt évig legyűrte a betegséget, aztán daganatban pusztult el. A gombafertőzés, mivel legyengíti az immunrendszert, a daganatképződést is elősegítheti.
Ha már a gombafertőzés jött szóba, hadd mondjam el: ma már viszonylag biztosan felismerem és hatékonyan tudok védekezni ellene. Nem állatorvostól, hanem a szakirodalmat tanulmányozva szereztem az ismereteimet – ők az egyetemen ugyanis nem tanulják (az emlősök, a haszonállatok sokkal kevésbé érzékenyek a gombabetegségekre, mint a madarak, kiváltképp a gyenge immunrendszerű, túltenyésztett díszmadarak). A leggyakoribb betegségkeltők az Aspergillus és a Candida fajok. Az aspergillózist leggyakrabban penészes kenyérfélék, nyirkos helyen tárolt, penészes magvak fogyasztása okozza, súlyos, gyakran halálos tüdő- és légzsákpenész alakul ki. (Toxinja rákkeltő is.) A Candida (élesztő) gombák emberi környezetben is mindenütt előfordulnak, emberen főleg bőr-, körömbetegséget, „szájpenészt“, immungyenge vagy immunhiányos egyéneken súlyos szisztémás betegséget is okozhatnak. Madarakon kezdetben főleg emésztőszervi panaszok jelentkeznek (hosszan tartó enyhe hasmenés, étvágytalanság, súlyosbodó esetben öklendezés); ha nem kezeljük, az egész szervezetre átterjedhet és főleg krónikus tüdő- és légzsákgyulladást okoz, a madár erőltetetten lélegzik, súlyosabb esetben nyitott szájjal kapkodja a levegőt, majd rövidesen elpusztul.
Kezeléséről azt kell tudni, hogy 1. A Nystatin igen jó gomba elleni szer, de kizárólag az emésztőszervi panaszok orvoslására használható! A bélből nem szívódik fel, tehát generalizált (az egész szervezetre kiterjedt) esetekben, így légzőszervi panaszok ellen is teljesen hatástalan. Vízben nem oldódik, abban szuszpenziót képez. 2. A ketokonazol (a Nizoral hatóanyaga) is elég rosszul oldódik vízben, rosszul is szívódik fel, ráadásul keményen májkárosító, így a használatát mellőzzük! 3. Az általam ismert és használt legjobb gomba elleni szer a flukonazol (a Diflucan, Fluconer, Dermyc stb. hatóanyaga). Langyos vízben jól oldódik, jól felszívódik a bélrendszerből, és alig van káros mellékhatása – ez nagyon lényeges, mert ha emésztési vagy légzési panaszok lépnek fel, a gomba elleni kezelést mindig legalább 2-3 hétig, esetleg tovább is kell folytatni. Ha széles spektrumú antibiotikum adása szükséges, én azt is mindig flukonazollal együtt adom, hogy a gombák kóros felszaporodását kivédjem.
Amikor Kutyikát eltemettem, arra gondoltam, hogy megvárom, míg Picurkának is vége lesz, és aztán nem lesz több madaram. Picurka azonban élni akart. Én pedig őt is egyre jobban megszerettem. Így aztán vettem hozzá egy párocskát, Zöldikét. Később, miután szegény apukám meghalt, ha igen bánatos voltam, mindig a madárkák mellett kerestem vigasztalást. Lakásom egyik szobáját madárszobának rendeztem be, ahol kedvükre röpködhetnek, szórakozhatnak. Örökbe is fogadtam mások gyermekei által megunt madarakat. Időnként költést is engedélyeztem nekik, és gyönyörködtem a szülők szeretetteljes gondoskodásában, a tündéri fiókák fejlődésében, röpülési bravúrjaiban. Később már elárvult fiókákat, sérült madárkákat is befogadtam. Mostanra egész életemet a madarakról gondoskodás tölti ki; nemrégen alapítottuk – hozzám hasonlóan áldozatkész madárbarát emberekkel együtt – a Columba Országos Madárvédő Egyesületet.

Dr. Molnár Lívia
Tel.: (52) 481-683

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu