2020. október 21. Szerda  ·  Eddigi látogatók: 1,934,943  ·  Online: 54
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Népszerűsége az egekbe tör
Nyomtatható változat!

.

Néhány éve még híre-hamva sem volt ennek a verébméretű, zömében barnát mutató, erősen kúpos csőrrel büszkélkedhető madárkának a hazai díszmadaras piacon, manapság pedig már csodás színváltozataiban is gyönyörködhetünk. A tojók szorgalmasan kotlanak tojásaikon párjuk nélkül is, sőt, nagyon jó nevelők. Nem véletlen, hogy sokan az „értékesebb“ fajokat a hímeket nevelés közben is nélkülözni képes mexikói pirók – merthogy róluk van szó – tojókhoz adják dajkaságba. Megfelelő táplálás esetén a színezőanyagot remekül hasznosítják, a hímek pedig remek énekesek hírében állnak. Embere és füle válogatja ezen megállapítást, én ugyanis nem vagyok elájulva a házi pirókként is ismert madárkák zenei teljesítményétől. Hangosnak hangos ugyan, némely futam egyenesen élesnek, már-már fülhasogatónak is tűnhet, én azonban a tenyészetemben lévő, pillanatnyilag egyedüli hím éneke alapján vagyok kénytelen ítélni. Sajnos, jelenleg nem áll módomban, hogy eredeti élőhelyükön elbírálhassam ezeknek a valódi pintyféléknek a hímjeit éneklésük közben, de az interneten barangolva némelyikük produkciójába belehallgattam. Férfiasan be kell vallanom, hogy a kis hazánkban is szép számmal költő zöldikék elfogult fülemnek kellemesebb zenét szolgáltatnak, és ekkor még nem is szóltam a kenderikékről.
Amerikai kutatók megállapították, hogy a nagyvárosi környezetben élő mexikói pirók hímek repertoárjukban a vékonyabb, és magasabb frekvenciájú hangokat preferálják. Ezen szólamok ugyanis sokkal inkább képesek kiszűrődni az autók okozta „zajszennyeződésből“, ezáltal pedig jobban hallatszanak a rivális hímek számára, és valószínűleg a tojó pirókok is szebbnek ítélik azokat.
Hibridjeik azonban kétségkívül dekoratívak, a testükbe beépített és hasznosult karotint is szépen mutatják, persze ehhez – az én véleményem szerint feltétlenül – vörös mozaik madarakat kell, illetve célszerű párosítanunk.
Táplálék szempontjából sem valami túl válogatósak, s mivel kimondottan pirókok részére összeállított magkeverékről ez idáig nem hallottam, magam is standard kanári magkeverékkel etetem madaraimat, keverve egy kis afrikai pintykeverékkel. Mindent összevetve, bátran kijelenthetem, hogy madarunk ideális alanya a valódi pintyféléket kedvelők egyre növekvő táborának, s Lipták József szavait idézve valóban ő lehet (ha már éppen nem ő) a jövő madara. Nézzük is, kiről van szó.

Mexikói pirók, Házi pirók
(Carpodacus mexicanus)

Általam is ismert alfajai (és azok elterjedési területei) a következők:
C. m. mexicanus (törzsalak) Közép- és Dél-Mexikó.
C. m. centralis Közép-Mexikó.
C. m. griscomi Dél-Mexikó, Guerrero.
C. m. frontalis Brit Kolumbia déli része, Kanada, az USA nyugati területei, Nyugat-Nebraska, egészen Délkelet-Oklahomáig, Texasig.
C. m. clementis Délnyugat-Kalifornia, San Clemente-sziget.
C. m. mcgregori San Benito és Cedros szigete.
C. m. amplus Guadalupe szigete.
C. m. coccineus Délnyugat-Mexikó.
C. m. potosinus Délnyugat-Texas, Közép Rio Grande völgye, Északközép Mexikó, Chihuahua-tól Zacatecas-ig.
C. m. rhodopnus Közép-Sinaloa, Mexikó.
C. m. ruberrimus Kalifornia déli része, Északnyugat-Mexikótól Sonora-ig.
Meghatározása: Testhossza 12,5-15 cm. A hím szárnyának hossza 74-83,5 mm, ugyanez a tojó esetében 70-80 mm; a kormánytollak hossza 57-65 mm; csüd 16-18 mm; a csőr („rávilágítván“ ezáltal a domború csőroromra) 9-11 mm. A mexikói pirók mért testtömege 21 gr.
A hím homloka fényes vörös, szemöldöksávja, álla, és lefelé haladva a melle, valamint a farkcsíkja szintén; testének alsó oldala erősen csíkos. A tojó szemöldöksávja hiányzik, de legalábbis egyáltalán nem kifejező, az alsó oldal csíkozása diffúzabb (elszórtabb).
Összetéveszthető fajok: Mindkét nem valószínűleg összetéveszthető a bíbor pirók (Carpodacus purpurea) és Cassini pirók (Carpodacus cassinii) egyes példányaival (a különbségeket lásd majd e fajok részletes leírásánál); a mexikói pirók mégis arányosan kisebb, vékonyabb és hosszabb, szögletes végű faroktollakkal, és ezen kívül valamivel kisebb és zömökebb csőrrel, mint amely a bíbor, vagy Cassini piróknak van.
Leírása: Az ivari dimorfizmus (kétalakúság) kifejezett, szemmel is jól érzékelhető. Költési időben a nászruhás hím feje, álla, melle és farkcsíkja vörös; szárnyain sápadt, halvány szárnycsík látható, alsó oldala erősen csíkozott. A tojó testén nyoma sincs a vörös színezetnek, szárnycsíkja homályos (elmosódott), testének alsó oldala csíkozott, mely azonban a híméhez képest fakóbb, kevésbé intenzív. A frontalis alfaj (változat) nászruhás hímjének vörös színezete különösen a fejen nagyobb felületű, kiterjedtebb, szintúgy a has felső része is. Ezen alfaj sárga változatánál a karmazsinvörös színt egy erőteljesen narancssárgába váltó sárga szín váltja fel.
Öreg hím (frontalis): Homlokától a fejtetőig madarunk színe gazdagon vörös, mondhatni mélyvörös, kiterjedve a szemöldöksávra és a fül tarkó felőli fedőtollaira, (lásd megjegyzést alább). Kantárja, arca, és a további fülfedőtollak, valamint nyakának oldalán barna, vagy mély rozsdásbarna (néhányuknál a kantár alsó része, az arc és fülfedőtollak élénkvörösek); a bajuszsáv területe karmazsinvörös; a korona, vagy más néven fejtető középső része, a tarkó és nyakának hátulsó fele halványbarna, változóan pirosas, vagy még inkább vörösesbarna színezetű tollhegyekkel futtatva, nemegyszer enyhén hamuszürke színnel szegélyezve a toll külső oldalán. Dolmánya, hátának felső része és a vállfedő tollak színe sötétbarna, finom halvány élekkel, friss tollazatban „mosott“ (kifakított) pirosat mutatva; hátának alsó része és a farkcsík vörös, vagy gazdagon bíbor színű (lásd megjegyzést alább); felső farok fedőtollai barnák, sápadt, vagy hamuszürke színű éllel, és vörösesbarna tollhegyekkel. A farok négyzetes végű, sötétbarna, barnássárga vagy rozsdásbarna szegéllyel.
Közép- és nagy fedőtollai sötétbarnák, finom, halvány vagy világos homok-barna (halvány rozsdásbarna) szegéllyel, míg hegyük halvány barnássárga, elmosódott kettős szárnycsíkot képezve; a fiókszárny sötétbarna; az elsődleges fedőtollak (nagyfedők), repülési tollak (evezőtollak) és harmadrendűek mintázata sötétbarna, halványbarna vagy barnássárga, esetleg rozsdasárga külső szegéllyel, a harmadrendűek külső széle, valamint hegye, ha lehet, még egy kissé halványabb. Álla, a torok és a mellkas felső része, s ugyanígy a has felsőbb területe friss tollazatban változatosan vörös, vagy bíbor színezetű (lásd megjegyzést alább). A torok és a mell oldalsó részén a tollak színe rozsdabarna, szürkébe hajló, nemegyszer kopottas piros színezetű tollhegyekkel; a hasi oldalának egyéb területe unalmas, matt fehéres-sárga, sok esetben rozsdás, elszórtan sötétbarnán csíkolt (az egyes csíkok a mell alsó részének oldalán kezdődnek), az oldala és az alsó farok fedőtollak mosott homok-barnák, és sötét, vagy sötétbarna csíkokkal mintázottak. Rövid és meglehetősen tompa csőrének felső kávája sötétbarnába hajló, ellenben az alsó csőrkáva halvány sárgásbarna. Lábai és az ujjak barna vagy hús-barna színűek.
Megjegyzés: madarunknak van néhány egyedi variációja szín vagy tónus tekintetében, a hím tollazatának piros, vagy bíbor csillogását figyelembe véve (csakúgy, ahogy a színek intenzitása sem egyforma a különböző változatok esetében), néhányuknál pedig a narancsszín, élénkebb, intenzívebb, mint a piros, bár nem ismeretlen az a jelenség sem, amikor az összes piros vagy bíbor színű tollazat helyébe sárga színezet lép.
Öreg tojó: Teljes hátoldala, és ugyanígy a felső farok fedőtollak barna vagy világosbarna színűek, finom, sötét csíkozottságot mutatva a dolmányon és a vállfedőkön, néha enyhe vöröses, vagy sárga pikkelyezettség, felhőzöttség látszatát keltve (egyes példányoknál a farkcsík gyömbérsárga, vagy vörös, világos árnyalatú vörösesbarna tollhegyekkel). A kormánytollak és a szárnyak tollai színezetükben az öreg hím madár mintázatára hajaznak, de jól szemügyre vehető, megfigyelhető a nagyfedők melegbarna, sárgásbarna tollszéle. Kantárja barnás, barnássárga, az egyes tollak központi részükön finoman sötétek, a fülfedőtollak sárgásbarnák, fakóbarnák, alig érzékelhetően sötét csíkosak. Szinte a teljes alsó oldala (has oldal) piszkosfehér, sárgásbarna „felhanggal“, sötét barnán csíkolt állal és a torokkal (gyakran ez elmosódottan jelentkezik), mely sráfok, vonalkák az alsó oldal többi részén elszórtan vannak jelen. Csőre az öreg híméhez hasonlatos, de egy kicsit sápadtabb.
Fiatal (juvenilis) madár: Nagyon hasonlít az öreg tojóra, ám jóval finomabb csíkozású a fejen, arcon, tarkóján és a hátoldalon; dolmányának, és vállfedőtollainak sárgásbarna, homokbarna színe valamelyest halványabb, mint az öreg madaraké.
Földrajzi változatok: Az eltérő élőhelyen előforduló változatok variációját nagyon jól tükrözik a hímek, sokszor a hátoldal színének mélysége és sötétsége révén, és ugyanilyen jó, megbízható elkülönítő bélyeg lehet a homlok, a korona (fejtető) és tarkó, arc oldalának, nem utolsósorban pedig a mell és az áll karmazsinvörös színének intenzitása. A gyűrűzések végett elfogott „mexikói“ hímek az „átlagosnál“ kissé sötétebb hátoldallal rendelkeznek, a homlok és a szemöldöksáv bíborszínének mélyebb mivolta is jó néhányszor szembeszökő, míg az alsó oldal esetében az áll, torok, valamint a mell felső része ilyen színű; a mell alsó és oldalsó területei szürkésbarna színnel jellemezhetők, a has és lágyék törtfehér, barna csíkokkal megspriccelve.
Az amplus változat összességében nagyobb, a csőrének alapja (csőrtöve) is nagyobb, vaskosabb (helyszínen, terepen is érzékelhető), a mellkas karmazsinvörös színe a kantár alsó részére, és az arcra is kiterjed.

Cserna Zoltán ifj.

Felhasznált és ajánlott irodalom:
Peter Clement, Alan Harris and John Davis:
FINCHES AND SPARROWS
Helm Identification Guides 1999

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu