2019. november 17. Vasárnap  ·  Eddigi látogatók: 1,611,284  ·  Online: 81
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Dajkamadarakról, dajkaságról
Nyomtatható változat!

Dajkamadár: az ún. fészekparazitáknál, különösen a mi kakukkunknál teljesen természetes, hogy más madarakkal, ún. dajkákkal (leggyakrabban énekesmadár alkatúak) kelteti ki a tojásait, nevelteti fel a fiókáit.

Más szóval kifejezve dajkaságba adja azokat. Mi több a kakukk az élősködését olyan mesteri szintre emelte, hogy kb. 200 madárfaj szerepel a "listáján" amelyek dajkamadárként nála szóba jöhetnek. Amivel a kakukkok, az örökletes alapjuk szerint magától értetődően az ösztöneik által vezérelve élnek, azt az ember gyakran tudatosan alkalmazza.

Tulajdonképpen azt másoljuk le, amit a baromfitenyésztésben a kotlóssal már régóta megtesznek vagy ahogyan a mi kakukkunkhoz hasonlóan a fészekparaziták helyezik biztonságba a tojásaikat.

Persze a díszmadártenyésztésben a dolgok sokkalta bonyolultabbak, hiszen nem fészekhagyó madarakról van szó és sok faj (a díszpintyek) a fészekben a fiókáit azok fénylő torokfoltjairól ill. a csőr csillogó dudorairól ismeri fel. (Egyes fajoknál a nyelven is előfordulnak) Ezek a fényvisszaverő szervek, papillák fajspecifikusak, fajonként más-más helyeken és számban jelentkeznek. A szülők felismerik a fénylő foltocskákat, amelyek feladata a sötét fészek alján megmutatni a garat helyét, és a látványuk egyúttal örökletesen kiváltja a szülőből az etetési reflexeket. Hiányuk vagy a másságuk nem hozza mozgásba a kívánatos reflexeket, így érthető, hogy a Gould-amandina miért nem etet történetesen gyémántpinty fiókát - a génjeibe írt törvényeknek megfelelően nem tudja azt elfogadni a sajátjának.

A másik húsbavágó probléma, hogy a díszmadarak többé-kevésbé táplálékspecialisták, ami azt jelenti, hogy nem csak másként, hanem mást is etet a fiókáival egy pitta, mint egy pálmakakadu. Amikor tehát a dajkaságba adás gondjával nézünk szembe, akkor nagyjából hasonló módon, hasonló táplálékkal, azonos gyakorisággal etető madarat kell találnunk, mint amely fajfiókája erre rászorul. Ha ez sikerül, akkor sem biztos a siker.

A probléma nagyon összetett, hiszen ma már tudjuk, hogy a különböző fajú madarak begyteje más-más összetételű. Egyeseknél az aminosavak egyik, másoknál a másik csoportja van a fióka nevelés más-más időszakában jellemzően túlsúlyban. (És akkor még nem ejtettünk szót a költési hőmérsékletről, ill. páratartalomról.) Tehát a dajkaként számításba vett madár begytejének átlagos összetétele mellett nem lehet mellékes, hogy a dajka a költési fázist illetően is "formában" tud-e lenni. Ha például már 4-5 napos fiókái vannak, akkor hiába teszünk alá 4-5 napos tojásokat, mert azokat "legjobb szándéka" ellenére sem képes sajátjainak elfogadni vagy azokkal "szakszerűen" foglalkozni.

Tapasztalt tenyésztők e problémát úgy hidalják át, hogy állandó készenlétben tartanak megfelelő dajkamadarakat. Ennek egyik módja, hogy például két hím japáni sirálykát párként külön kalitban tartanak. Ha egy ilyen "pár" fészkében becsempésznek 3-4 tojást, azokról mindkét madár azt fogja hinni, hogy a másik tojta. Tudni kell azt is, hogy legjobb dajkák azokból a madarakból válnak, amelyek saját fiókát még nem neveltek. Állítólag a barna mellű sirálykák a legmegbízhatóbbak dajkai szerepkörben.

Sajnos akkor is fel kell készülnünk kudarcra, ha fiatal madarat adunk dajkaságba, ugyanis ilyenkor nincs garancia arra, hogy a számításba vett dajka a hírtelen termett fiókákat fiókának tekinti. Még az is előfordulhat, hogy féregnek vélve nem csak kilakoltatja a fészekből, hanem fel is falja! A másik aranyszabály, hogy egy dajka kettőshöz lehetőleg azonos fajú és nagyjából azonos költési stádiumban levő tojásokat tegyünk. Dajka madárként számításban lehet venni díszpintyek esetében a japáni sirálykát, a zebrapintyet, papagájok esetében a hullámos papagájt, a nimfát a kis sándorpapagájt...

A Bourk-papagáj kikölti és felneveli a Psephotur, a Neophema és a Polytelis fajok tojásait, ill. fiókáit. A gyémántgalamb elfogadja más galambok tojásait. Különösen értékes papagájfajok tojásait nagy sándorpapagájjal keltetik, s az a tapasztalat e faj remek dajkamadár.

Vörösfejű szövőmadarak tojását kanárival költettek ki, s a kanári fel is nevelte a fiatalokat.

Dajkaság: kifejletlen, szülői gondoskodásra szoruló élőlény más anyaállattal történő felnevelése. Egy madár fiókáit (sőt, már a tojásait is) áttehetjük másik, de hasonló ezt elfogadni, s a dajkaságba adott madarat felnevelni.

Néhány faj különösen alkalmas dajkamadárnak, míg mások a költés ellenőrzését sem tűrik. Egészen másfajta dajkaságról van szó pl. a kolóniákban költő madarak esetében, amikor közelebbi, távolabbi rokonok, sőt csupán ismerősök, a klánbeli élet keretei között, teljesen önkéntesen dajkaságot vállalnak. A díszmadár-tenyésztésben a dajkaságnak vannak megrendíthetetlen ellenzői és vannak, akik a körmük szakadtáig védelmezik vagy gátlástalanul alkalmazzák a módszert. Az ellentábor azokra a tapasztalatokra hivatkozik, melyek szerint a dajkamadárral nevelt fiókák szexuálisan a dajkafajhoz kötődnek.

Tény hogy előfordulnak ilyesfajta aberrációk. Viszont az is tény, hogy a kotlós tyúkanyóval keltetett kacsák az első pocsolyánál cserbenhagyják "anyjukat" akármilyen kétségbeesetten is tiltakozik az, s próbálja visszatartani az adaptált kicsinyeit. Arról sem szól a szakirodalom, hogy dajkaságban nevelkedett gácsér jércét választott volna jövendőbelijének vagy házi tyúkkal keltetett kacsatojó kakassal kacérkodott volna.
Az aberrációk ellen úgy védekezhetünk, hogy amilyen hamar csak lehet, a dajkával nevelt fiatalokat olyan gyorsan leválasztjuk és saját fajtársaik között neveljük tovább.

Az vitathatatlan, hogy nagy értékű díszpintyek, ha történetesen a tojó elpusztul, s a hím nem mutat hajlandóságot a tojáskeltetés iránt, egyszerűen nincs más lehetőségünk: dajkaságba kell adni a tojásokat. És az is tény, hogy a minden gátlás nélkül alkalmazott dajkasággal olyan örökletes szaporodási hibákat lehet a tenyésztett állományban rögzíteni, amelynek szabad természet szigorú törvényei nem adnak semmiféle esélyt.

A dajkaság mint probléma elsősorban Gould-amandina állományt érinti, sajnos e fajnál "sikerült" olyan vonalakat a dajkasággal széles körben elterjeszteni, amelyből már teljes egészben kiveszett a költési ösztön. Vannak olyan "tenyésztők" akik a dajkaságba adás lehetőségével anyagi haszonszerzés céljából visszaélnek. A dolog azon alapszik, hogy a tojó a fajra jellemző tojásszámú fészekalj kialakítására törekszik. Ha tehát elvesszük tőle a második és a harmadik tojást, akkor a jellemzően négyes fészekalj esetében nem még egy, hanem még három tojást produkál, hogy a konkrét fészkében együtt lássa a szokásos négy tojást. Sőt ha még a megkotlása előtt újabb tojástól fosztjuk meg, akkor újabb tojással igyekszik a fészekalj bűvös négyes számát produkálni, így a dajkaságba adott tojásokat egyszerre akár nyolc-tízes szaporulatot is el lehet érni. Persze amit nyerünk a réven, azt rendszerint elveszítjük a vámon, mert az ilyen kizsigerelt tojó hamarabb kiöregszik.

Kertész Dezső (Budapest)

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu