2021. január 17. Vasárnap  ·  Eddigi látogatók: 2,026,758  ·  Online: 46
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Csodaparkok Ázsiában (2.)
Nyomtatható változat!

.

Aztán eljött a másnap reggel, igaz nem úgy ahogyan gondoltuk. A nap ugyanis fejvesztve menekült az ég urának dörgő és villámokat szóró haragja elől. Amikor otthon egy kiadós nyári zivatart látunk, szokás mondani, esik, mintha dézsából öntenék. Nos itt, mintha valami óriás égi tartály lyukadt volna ki, úgy ömlött az égi áldás. Az ember talán, ha két métert látott maga elé. Az autók is lefékeztek az utcán, a sofőrök még dudálni is elfelejtettek, s a víz széles folyamokban hömpölygött, megtöltve a láthatóan alul méretezett lefolyókat. Már éppen azon gondolkodtam, hogy újra tervezzük a napot, amikor egy csapásra vége szakadt az égi háborúnak.
A nap kinyújtózott, s hosszú karjaival simogatni kezdte a város utcáit, a házakat s az ereszek alól sietve előbújó embereket.
Az élet pedig, mintha semmi sem történt volna folytatódott tovább. Az autók dudái hangversenyre keltek egymással, mindenki újra sietni kezdett a dolgára s az elmúlt félórában történtekre már csak a gyorsan száradó tócsák emlékeztettek.
Sietve szedelőzködtünk és éppen elértük azt az autóbuszt, mely a városi embert néhány perc alatt a természet csodái közé repíti.
A hely, ahová megérkeztünk láthatóan a városi emberek pihenését, kikapcsolódását szolgálja, be kell vallanom irigylésre méltó színvonalon. Már a település alapításakor 1888-ban döntöttek arról, hogy ez az erdős-dombos terület rekreációs célokat fog szolgálni. Ha bele gondolunk abba, hogy akkor még csak néhány ezren lakták a települést, meg kell állapítanunk, hogy nem akár milyen előre látó és gondoskodó városépítészettel állunk szemben. Ma már e több mint 60 hektáros terület az otthona a pillangók parkjának, az orchidea és a hybiscus kertnek, a nemzeti planetáriumnak és természetesen úti célunknak, a híres madár parknak is.
A KL Bird Parkot , (maláj nevén Taman Burung) 1991-ben nyitották meg a madárvilág szerelmesei előtt. Építése során egy nyolc és fél hektáros esőerdőt fedtek be fémhálókkal, létrehozva a világ legnagyobb területű szabadtéri röpdéjét. A tervező filozófiája az volt, hogy próbáljanak olyan madárparkot építeni, mely az ott lakók számára a legnagyobb szabadságot biztosítja a repüléshez, szaporodáshoz, a természetes életmódhoz. Így megvalósulhat az, hogy az ember nem beavatkozója, hanem megfigyelője lehet e színpompás világnak. A parkban 200 faj több mint háromezer egyede látható. Az elsősorban Ázsia madárvilágát bemutató gyűjtemény mellett Dél-Amerika, Ausztrália és Afrika színes képviselőiben is gyönyörködhetnek a látogatók.
Amikor megérkeztünk, szerencsére még nem sokan várakoztak a nyitásra. Talán tíz család, meg egy uniformisba öltözött iskolai osztály álldogált türelmesen. Osztályfőnökük lelkesen magyarázott nekik, és láss csodát a gyerekek fegyelmezetten, tátott szájjal hallgatták szavait. Amint kitárult a csodák kapuja mindenki az első látnivalóhoz sietett, ami nem volt más, mint egy színes, a parkot bemutató és jól áttekinthető térkép. Ezt szemlélve megtudtuk, hogy a területet négy, egymástól jól elválasztható részre osztották, melyet különböző színekkel jelöltek. Az rögtön feltűnt, hogy mind a négy terület gazdag vízi élőhelyekkel, melyet az ott látható madarakról neveztek el. Ilyen például a flamingók vagy a pelikánok tava, a nagy vízesés a különféle gázló madarak otthona, a récefélék birodalma, meg a sokat sejtető amfiteátrum területe. Mi balra vettük az irányt, mert a térkép szerint az első állomás a papagájvilág és én elsőként ezt szerettem volna látni, megelőzendő a későbbi nagy tömeget. Így gondolta ezt az egyébként nagyon kedves osztályfőnöknő is, mert néhány rövid mondat elhangzását követően kinyújtott bal keze ellentmondást nem tűrve mutatta a követendő irányt. Így aztán sietősre fogtuk a dolgot, hogy elsők legyünk. Ez persze egyáltalán nem volt egyszerű, mert lépten-nyomon látnivalókba botlottunk. Már a bejárat után néhány méterre szelíd arák és kakaduk figyelik a látogatókat és néha fülsiketítő rikácsolással hívják fel a figyelmet magukra. Mindenfelé gondozott sétányok és ösvények. Kicsit úgy érzi magát az ember, mintha egy profi kertész által gondozott esőerdőben lépkedne. Talán ilyesmire lehet azt mondani, hogy minden tökéletes harmóniában létezik. Alig mentünk néhány métert az első látnivalóig, ahol egy tucat nap papagáj vetette rá magát az etetőfa ágaira felszúrt papaya és alma darabokra. Kicsit távolabb néhány kissándor hívta fel rikoltozva magára a figyelmet. Feltűnő az, hogy a madarak barátságosan és nyugodtan fogadják a látogatókat. Fejvesztett menekülésnek, ideges kiabálásnak nyoma sincs. Nyilván már megszokták az emberek közelségét. Hamarosan idegenvezetőink is akadtak, akik jutalom falatok reményében készséggel kísértek bennünket. Furcsa volt látni, amint a különböző termetű hindu gólya, pásztor gém, meg a gyönyörű kékben pompázó koronásgalamb versengve próbál bennünket kalauzolni.
A papagáj világ épülete tulajdonképpen röpde a röpdében. A különböző földrészek színes képviselőit bemutató fedett volierek előtt, mintegy ötszáz négyzetméteres területen a lórik nemzettségének közel száz egyedével köthet szoros barátságot a látogató. Ezt tessék szó szerint érteni,
ugyanis a lórik szabadon repkednek, s amint megérzik a cukros tej mámorító illatát, máris közeli kontaktust létesítenek az emberrel. Egyáltalán nem zavarja őket, hogy ez éppen az érdeklődését kiváltó látogató karját, vállát, fejét vagy éppen táskáját jelenti-e. Mindegy, csak egy kicsit közelebb jusson kedvenc eledeléhez.
Megérkeztek a diákok is, és nagy tapssal és nevetéssel fogadták, amikor az egyik színpompás lóri úgy döntött, hogy az osztályfőnökük meglehetősen dús hajkoronájába telepedik. Mindenfelé rönk odúkat helyeztek el, így a látogató közelről szemlélheti egy lóricsalád életét. Láthatóan a lórikat sem különösebben zavarta, hogy hálószoba titkaikat kénytelenek a nagyérdeművel megosztani. Annyit még érdemes megemlíteni, hogy a lórik etetése minden egész órában történik és minden látogató, aki erre igényt tart szert tehet egy kis műanyag pohárnyi cukros tejre. Utána már csak fogadnia kell az éhes lórik hadának hódolatát.
Miután legalább két tucat különféle lórival közeli barátságba kerültünk, folytattuk utunkat.
A szarvascsőrűek parkjába érve lépten-nyomon legkülönfélébb képviselőjük bukkant fel a fejünk felett. Malajzia igazi hazája e különös külsejű madaraknak.
Az ember nehezen tudja eldönteni, mire is hasonlítanak. Maradjunk annyiban, hogy leginkább önmagukra. Rekedt hangjuk már messziről elárulják őket. Néhány fajuk hossza eléri a 130 centimétert, a csőrükön található, névadó szaruképződmény pedig a legkülönfélébb színekben pompázik. Nem véletlen hát, hogy Malajzia nemzeti madara is közülük került ki. Ő nem más, mint az orrszavú szarvascsőrű, amelynek egyik képviselőjével közeli kapcsolatba kerültünk. Arról, hogy ez milyen körülmények között történt és milyen következményekkel járt, a következő részben olvashatnak.

Fedor Vilmos

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu