|
Hazánk madárvilága folyamatosan változik. Az utóbbi 100 évben hazánk jelenlegi területéről kb. 400 madárfajról ismert legalább 1 megfigyelési adat. Ennél jóval kevesebb faj költ/ költött jelenlegi határainkon belül, 210-230 fajra tehető a számuk. Az átalakuló madárfaunában több olyan faj is akad, amely egykor rendszeresen költött, napjainkban azonban már nem fordul elő, vagy csak egy-egy kóborló példány emlékeztet az egykori madárgazdagságra. Ilyenek az egykor nálunk is fészkelő gödények, más néven pelikánok. Egykor két fajuk is költött a nagy kiterjedésű, háborítatlan vizes élőhelyeken, a rózsás- és a borzas gödény.
Sajátos, hatalmas, tágulékony csőrük, amelyeket a vízbe merítve halásznak, lehet az alapja annak a közmondásnak, amit a nagyivókra mondtak: „Iszik, mint a gödény“.
A rózsás gödény egykor a nagy kiterjedésű nádasokban a XIX. században még költött Magyarországon. Jelenleg Európa-szerte csökken az állománya, a legközelebbi költőkolónia a Duna-deltában él. Monospecifikus faj, a világon Európa mellett Ázsiában (Közép-Ázsia, India, DK-Ázsia) és Afrikában élnek populációi. Kontinensünkön az egyre fogyatkozó állománya a Duna-delta mellett csak Görögországban és Oroszországban (Volga-delta) költ. Hazánkban több mint 150 éve költött utoljára, a lápok lecsapolása, vízrendezések és további élőhelycsökkenés okozta a költés elmaradását. Napjainkban ritka kóborlónak számít, egy-egy megjelenő példány látványa már eseményszámba megy.
A rózsás gödény nagy termetű madár, a szárfesztávolsága elérheti a két és fél métert. Teljes testhossza 150-180 cm. Hatalmas csőréről, sajátos testalkatáról könnyen felismerhető. Tollazata fehér, kézevezői feketék. Nászidőszakban a tollazat halvány rózsaszínes árnyalatú, fejükön tollbóbita fejlődik. A lába vöröses, a szeme sötét, körülötte a torokzacskóban folytatódó csupasz bőrfelület hússzínű. Röptében jól látszanak a fekete szárnyvégek, alulról a szárny nagyobb része, csaknem az egész fekete. A fiatal madarak kezdetben barnák, majd a fehér szín fokozatosan alakul ki.
...............
Szöveg és fotók:
Dr. Juhász Lajos
Debreceni Egyetem, MÉK
Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék |
