2017. április 28. Péntek  ·  Eddigi látogatók: 923,084  ·  Online: 83
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
A gyémánt gerle színváltozatai
Nyomtatható változat!

.

Színváltozatokról (színmutációkról) akkor beszélünk, ha a normál (vad) alaktól eltérő megjelenés (színezet, fenotípus) kialakításáért az örökítőanyag (gén vagy gének) felelős. A természetben valamilyen környezeti hatásra (pl. táplálék, fertőzés, kémiai hatások stb.) jöttek létre a különböző mutációk (pl. albínó) az egyes fajoknál. Mára több alap színváltozatot sikerült kitenyészteni és rögzíteni, illetve ezek kombinálásával további fenotípusokat létrehozni. Ezek a színváltozatok az adott törvényszerűségeknek megfelelően öröklődnek, amelyeket öröklésmeneteknek nevezünk. A gyémánt gerle színek két fő öröklésmenete: a domináns és a recesszív.
A világ számos országában a mai napig nincs egyetértés a különböző színek elnevezése tekintetében. A legtöbb országban átvették az angol terminológiát, amit lefordítottak a saját nyelvükre, de mivel nem vették figyelembe a saját nyelveik sajátosságait és a tenyésztők látásmódját, az egyes kifejezések, elnevezések használatából sok vita adódik (főleg Németországban). A tenyésztők legtöbbször szubjektív benyomás alapján nevezik el az új színt, a tudományos megnevezések megalkotásakor társítják a látható küllemi bélyegeket, és leírják azt. A kultúrák anyanyelvi és látásmódbeli különbözősége, a fordítások és a lefordíthatatlan szakkifejezések vezetnek az elnevezések vitájához.
A magam részéről úgy próbálkozok a színek leírásával és bemutatásával, hogy a neves amerikai egzotikus galambtenyésztő, Jeff Downing angol nyelvű elnevezéseit fordítanám magyarra, ezenkívül vannak még fantázia elnevezések is az egyes színekre. Valószínű, hogy a magyar tenyésztők számára is nehezíti a megértést az, hogy hazánkban sincs még teljesen kiforrott terminológia a színváltozatok elnevezéseire.
Az öröklés bonyolult és sokváltozós folyamat. Ahhoz, hogy a sokféle változást kezelni tudjuk, nem elégséges ezek verbális leírása, hanem szükséges a formál logikából ismert jelrendszer használata, amivel egyszerűbben és könnyebben leírhatók a párosításból elérhető szín és színárnyalat variációk. Mendel a sok tenyésztési adatot akarta feldolgozni, és az öröklésmenetben felismerhető törvényszerűségeket kívánta megállapítani, ezért megalkotott egy mátrixot, az úgynevezett punnet táblát, amivel a különböző ivarú egyedek külső tulajdonságának kapcsolódásait határozta meg, használva a matematika eszközeit, a szimbólumokat. A madár jellemzőit, külső tulajdonságait jelölő „jelek“ egymást követő sorrendbe rendezésével írják le. A párosítás eredményét, a lehetséges utódokat, az örökölhető tulajdonságok kombinációit pedig egy azonos számú sorból és oszlopból álló táblarendszerbe (mátrixba), a sorok és oszlopok összerendezésével határozzák meg. Ezen jelrendszer alapján, az angol elnevezések rövidítéseit használva alkotta meg Jeff Downing a gyémánt gerle genetika táblázatát, ami mostanra még több színváltozattal és kombinációval bővült, de alapjaiban jelenleg is helytálló.
A színtenyésztés egy hosszasabb folyamat, ezért az újabbnál újabb színek és színárnyalatok kitenyésztése sok türelmet és több munkát igényel. A kitartó és tudatos tenyésztésnek mindig meglesz a gyümölcse egy-egy attraktív színű egyed létrejöttével. A teljesség igénye nélkül szeretném bemutatni az ismertebb színváltozatokat.
A gyémánt gerle alap színmutáció a vadas = vadszín (wild, blue=bl), az ezüst (silver=sl), a fahéj (cinnamon=cn), a sárga (yellow=yw), a fehérhátú/fehérfarkú (white rump/tail=wr), a Hollandiában gezoomb néven ismert mutáció (gyöngyös=gz) és a tarka (pied=pi).

Vadas (wild, blue)

A természetben előforduló alapszín leírását a cikksorozat első részében már megtettem, szokták még szürkének is nevezni, a madár kékes-szürke színe miatt. A vadas szín domináns öröklésmenetű az összes színváltozattal szemben.

Tarka (pied)

Nagyon attraktív szín. A fiatalok színe megegyezik a vadas fiatalok színével, de később, minden vedlésnél egyre több fehér tollazat jelenik meg a madarakon. A tetszetős tarka madarak tudatos szelektálással tenyészthetők, mivel a színeződésük (tarkulásuk) egy hosszabb folyamat, hiszen a tarka színmutáció fiókái vadas tarka színnél vadas színű fiókatollazatot mutatnak, csak az első vedlésnél kezd megjelenni egy-egy fehér toll a fejen és a nyakon, azután a további vedlések alkalmával folytatódik a fehér tollak előbukkanása a szárnyakon, a háton és végül a faroktollakon.
Általában 1 éves korukra színesednek ki, de több tarkánál megfigyeltem, hogy a tarkulási folyamat nem fejeződik be 1 éves korra, hanem tovább világosodnak az évek során, a sötétbarna tollszín helyét mindinkább a fehér tollszín váltja fel, ezért van, hogy némelyik idős tarka madár már majdnem tiszta fehér, egy-két pettyel tarkítva. Viszont vannak korai érésű tarka vérvonalak is, amik már 6 hónapos korukra mutatósan kivedlenek. Tehát a tarka színváltozat tenyésztésénél törekszem a gyorsabb színeződésű, és majdan több fehér színt mutató tarka vérvonalak tudatos tenyésztésére.

Fahéj, vörös „ultimate red“

A fahéj, vörös és az „ultimate red“ színváltozatokért egyetlen mutáció felelős, azonban a tenyésztők a különböző színárnyalatokat fokozatos szelektálással három különböző színváltozatra tenyésztették ki. Franciaországban megkülönböztetnek fahéj és vörös változatot, Hollandiában standard szinten csak fahéjat, míg Amerikában mind a három színváltozatot számon tartják, melyből egyértelműen látható milyen félreértések és bonyodalmak vannak nem csak a nevezéktan, de standard tekintetében is. Ennek megfelelően lényeges színbeli különbségek is lehetnek az egyes országok standard egyedei közt. A mutáció az eumelanin termelődését befolyásolja, így a fekete eumelanin mennyisége csökken és fokozódik a barna eumelanin mennyisége. A feomelanin mennyiségét és megoszlását nem befolyásolja a mutáció, azonban a tenyésztők szelekcióval a feomelanin mennyiségét az egyes színárnyalatok létrehozása érdekében megváltoztatták. A mutáció genetikailag autoszomális recesszív öröklésmenetű.
Fahéj (cinnamon)

Ezt a mutációt először rufous-nak hívták, ami később változott. Ez egy nagyon különböző színárnyalatokat felvonultató színváltozat, ahol a test tollazatának színe a világosabb fahéj-barnás színtől a sötétebb rozsdás-vörösig figyelhető meg a fahéj színű egyedeken. A szárny- és a faroktollak fekete pigment nélküli, halvány fakószürke színe kiemelkedik, és segít megkülönböztetni a legsötétebb fahéjat is. A legattraktívabb fahéjak világos szürkés-vöröses színezetűek. A fiatal madaraknak nem olyan élénk a színe, mint az ivaréretteké, de a halvány, fakó tollazat az ivarérésre felveszi és mutatni fogja a vörös pigmenteket a háton és a szárnyakon is. Recesszív öröklésmenetű.

Vörös (red)

A test egész színe élénkvörös. A vörös hímek színe világosszürkés árnyalatot mutat, ami főleg a nyaktájékon és a háton látható, a vörös tojóknál ez a színkontraszt nem figyelhető meg, az ő testük színezete teljesen élénkvörös. A vörös tojók színe látványosabb, mint a hímeké. Egy teljesen új és extrém színváltozat, ami a vörös színből jött létre, és amelyet egy fantázianévvel illetek, az ultimate red (magyar fordítása nyaktekert, végleges vörös lenne). Kinézetre gyakorlatilag egy fehér színű madár, rozsdavörös foltokkal tarkítva a háton és a vállakon. A tojók sokkal színesebbek, mint a hímek, némelyik hím teljesen fehér. Nagyon mutatós színezet, én ezidáig csak képen láttam, tudomásom szerint nincs belőlük Magyarországon.

Sárga (yellow)

Ennél a színnél nem a kanári sárgára kell gondolni. A sárga színű gyémánt gerle színe a háton, a szárnyakon és a faroktollakon bézs színű. A fej, nyak élénk szürke színe élesen elkülönül a hát szürkés bézs színétől. A hímek gyakran világosabb és élénkebb krém színezetet mutatnak, mint a tojók. Hollandiában achátnak vagy korábban izabellnek hívták. A mutáció genetikai hátteréről egyenlőre nem sok információval rendelkezünk, nyilvánvaló azonban, hogy az eumelanin csökkenésében van szerepe. Autoszomális recesszív öröklésmenetű.

A fehérhátú és fehérfarkú kék
(blue white rump/white tail)

A fehérhátú (white rump='Wr') gén egy kodomináns gén, mely egyfaktorosan fehérhátú kék (blue white rump), kétfaktorosan fehérfarkú kék (blue white tail) megjelenést eredményez. A két fenotípus színezetében eltérés a faroktollak színében jelentkezik. Vagyis a fehérhátú kéknél (, ahogy a megjelénés neve utal is rá) a test nagy része világoskék, csak a világos fartő és a hát színezete fehér, a faroktollak szürke színárnyalatúak. A fehérfarkú madaraknál a fartő és a faroktollak egyöntetűen tiszta fehér színezetet mutatnak. Talán csak egy minimálisan világosabb színárnyalatban térnek el a kék színben a test többi tollazatán. Ez a mutáció az eu- és feomalaninszintet is csökkenti a következő módon: a fej, mell, hát, szárnyak és a farok tollainak eumelanin tartalma részlegesen (30-40%) csökkken. Dupla faktoros esetben a far és a farok tollaiban az eumelanin csökkenése is teljes. A részleges csökkenés általában nem olyan egyenletes, mint az ezüst mutáció esetében, mivel az ezüst mutáció esetén az eumelanin a tollak teljes felszínén azonos mértékben csökken. A fehérhátú faktor esetében viszont az eumelanin csökkenése a toll tövénél a legerősebb, és fokozatosan gyengül a toll csúcsa felé. Míg az ezüst madarak tolla egyenletes világosszürke, addig a fehérhátú madaraknál a toll töve majdnem fehér, míg a toll csúcsa közel normál szürke. Gyakran a vállak is világosabbak, mint a hát. A feomelanin teljesen hiányzik. Ez alól kivétel a belső szárnytükör mintázata. Itt ha a vörösesbarna foltok krémszínűek, akkor az ezüst faktor is jelen van a madárban. A barna feomelanin hiánya miatt a test színe mindig világosszürke. A fehérhátú egyedeknél mindig vegyük figyelembe tehát, hogy ugyanazon mutáció egyfaktoros és kétfaktoros megjelenéséről beszélünk. Vagyis két fehérhátú madár párosításából a mendeli öröklődési törvények alapján utódnak kaphatunk fehérfarkú egyedeket is (az utódok körülbelül 25%-a lesz fehérfarkú). Megemlíteném, hogy az ilyen párosításból (fehárhátú x fehérhátú) összesen 50%-ban fog fehérhátú is kelni, illetve 25%-ban azért normál, vadas (Bl) utódok is kelnek. A következőekben a fehérhátú és fehérfarkú párosításainak lehetséges eredményét írom le. A párosítási variációknál mindegy, hogy melyik keresztezési partnernek milyen az ivara, mivel a fehérhátúság génje nem a nemi kromoszómán helyezkedik el.
– fehérhátú x normál:
50% normál, 50% fehérhátú
– fehérhátú x fehérhátú:
25% normál, 50% fehérhátú, 25% fehérfarkú
– fehérfarkú x fehérhátú:
50% fehérhátú, 50% fehérfarkú
– fehérfarkú x normál:
100% fehérhátú
– fehérfarkú x fehérfarkú:
100% fehérfarkú

Néhány fontos jellemvonás: A fehérhátú és fehérfarkú madarak párosításaiból különböző minőségű madarak kelnek a színezettség tekintetében. Ezt a tollazaton jól látható, a fajra jellemző, mintegy védjegynek számító apró gyöngyök alakja mutatja a legjobban. Ezért megfigyelhetjük, hogy vannak szép, szabályos, apró gyöngymintázatú egyedek, de a mosottabb, szögletes mintázatú példányok is jelen vannak a tenyészetekben. Természetesen ezek a madarak is a maguk módján szépek a gazdáiknak, de aki kiállításra szeretne tenyészteni, azoknak szelektálni kell az ilyen utódokat a tenyészetéből, mert hibapontokkal jutalmazzák a bírák a díszmadár kiállításokon az ilyen kiállított egyedeket. A mutáció hatására a fekete eumelanin pigmentek hígulnak, és torzul a gyöngyformák és a gyöngyök kontúrja is a tollazatban.
Az egyes mutációkat szimplán a test alaphelyzeti nézetéből tekintve nem lehet nyilvánvalóan felismerni, beazonosítani. Ezért biztosat a madár színéről csak a szárnyevező tollak kinyitásából (opening wings) és szemrevételezésből lehet mondani. Véleményem szerint a fehérhátú kék (amit sokan tévesen ezüstnek neveznek) és a vadas színekből van a legtöbb nálunk, amiket sokan kevésre becsülnek, pedig mindkét színnek fontos szerepe van a színtenyésztésben. Különösen igaz ez a fehérhátú kékre, mivel más színekkel alkotott kombinációi további érdekes és új színeket hoznak létre, bizony szükség van rájuk is.

Ezüst (silver, pastel)

Ez volt a faj első színmutációja. Az ezüst egyedek halvány, fakó, világosszürke színűek. A mutáció lecsökkenti mind az eumelanin, mind pedig a feomelanin mennyiségét a tollazatban. Az eumelanin csökkenése kb 50%-ra tehető, a feomelanin csökkenése ennél valamivel nagyobb. Ennek hatására a szárnyakon található pöttyözés egyértelműen kivehető, a mell világos ezüstszürke, a has fehér. Az evezőkön jelentősen lecsökkent a vörösesbarna feomelanin szín, mely a szárnyak szétnyitásával könnyen megfigyelhető. Autoszomális recesszív öröklésmenetű mutáció.

Szatiné (satinet, crem-ino)

Ez a mutáció még nagyon gyerekcipőben jár, keveseknek jelent még meg ez a szín Európában. Az USA-ban talán még nem is létezik, egyenlőre ott nem ismerik. Ezt a szatiné színt nevezik még Sand-nak (homokszínnek, mert a madár színéről a sivatagi homokra gondolnak, de ez is csak egy újabb fantázia elnevezés). Komoly tenyésztői munkák folynak Hollandiában és Franciaországban ezzel a változattal. A mutáció teljesen lecsökkenti a fekete eumelanin mennyiségét, valamint erősen lecsökkenti a feomelanint is, aminek eredményeként egy nagyon világos krém szín marad meg. Emiatt nevezték korábban Hollandiában krém-inonak. A szem színe vörös. A mutáció nemhez kötötten öröklődik.

Gyöngyös (gezoomd)

A mutáció csökkenti az emuelanin mennyiségét, azonban ez a csökkenés nem egyenletes a tollakon. Az emuelanin csökkenése a tollak középső részén nagyon erős, míg a tollak szélein sokkal gyengébb. Ennek következtében a tollak világosak sötét széllel. Ez a tulajdonság leginkább a háton és a szárny fedőtollakon látható. Az evezőtollak sötétszürkék, de világosabb szürke középső résszel. A mutáció nem befolyásolja a feomelanin megjelenését. Az eumelanin csökkenése miatt úgy látszik, mintha a feomelanin mennyisége megnőtt volna. Különösen a fiatal madarak hátán feltűnő a vörösesbarna szín. A belső szárnytükör élénk vörösesbarna színe olyan, mint a vadszínű madarakban. A mutáció ezüst madarakban jelent meg, és sokáig csak e színben létezett. Ezért úgy gondolják, hogy ezt a szürke gyöngyös fenotípust egyetlen mutáció okozza. Ezt a brilliantnak nevezett fenotipust egy autoszomális recesszív mutációnak tartották. Azonban a zwollei Pieter v. d. Hooven tenyészetében sikerült az ezüst és a gyöngyös mutációt szétkapcsolni, így a gyöngyös mutáció megjelent a vad alapszínű madarakban is. Így nyilvánvalóvá vált, a brilliant nem egy mutáció, hanem mutáció kombináció, az ezüst és a gyöngyös kombinációja. A két mutáció kapcsolt öröklődésének az lehet az oka, hogy e mutációk valószínűleg azonos kromoszómán, egymáshoz nagyon közel elhelyezkedő lókuszokat érinthetnek. A gyöngyös egy autoszomális recesszív mutáció.

Laczkó Tamás

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu