.

„Vigyázz a madárra, ha kertedbe repül.
Őrizd meg a csendet, el se menekül.
Bajban a világ, ha egyszer újra messze száll.“

Nehezen jönnek most a szavak, nézem a monitor hideg fényét, hallgatom a novemberi hajnal csendjét, és Téged próbállak felidézni. Az őszutó búcsúzó melegében a Hungária körúton újra a régi voltál, s mi hinni kezdtük, hogy megint, mint oly sokszor, Te győztél. Vicceket meséltél, bolondoztál, aztán arról beszéltél nekünk, hogy ne féljünk a változtatástól.
A madarászok országos szövetségét csak az alapjaitól kezdve lehet jobbá tenni.
A régiókban kell újra felépíteni az egyesületeket, mert jövője csak a területi együttműködésnek van. Egyetértettünk, és feladatokat osztottunk egymásnak. Félrehívtál, megfogtad a kezem és azt mondtad, számíthatok rád. Aztán öt nap múlva telefonon hívtak, hogy már nem vagy. Az utolsó mondatod hallom újra meg újra, a kezed melegét érzem a tenyeremben, hamiskásan mosolygó arcod látom. Így maradsz meg nekem, s valamennyiünknek, akiknek sokáig hiányozni fogsz. Ahogyan hiányozni fognak rajongásig szeretett különleges madaraid is, akik veled vannak most is, körbevesznek. Válladra szállnak és kísérnek hosszú utadon.

Fedor Vilmos