Az ausztrál papagájok nagy közkedveltségnek örvendenek. A Pennant-, Stanley-, vagy rozella- papagájok a legtöbb madárkedvelő számára egészen biztosan ismertek. A feketefejű rozellával közeli rokonságban vannak. A fent nevezett madarak mint a Platycercus fajtahoz tartoznak. A "laposfarkú papagájoknak", ez a német nevük, két feltűnő ismertetőjegyük van, amelyeknél fogva jól megkülönböztethetők más fajtáktól: a pikkelymintázat a háton, és az élesen körülhatárolható pofafoltok. A feketefejű rozellánál a háttollak feketék egy széles sárga szegéllyel, míg a pofafoltok a felső felében fehérek, alsó felében ibolyakékek. A fekete fej összekeverhetetlenül elkülöníti a feketefejű rozellát közeli rokonaitól.

A hazájában, Ausztráliában ez a madár kizárólag csak a kontinens északi, északnyugati részén, és a nagyobb, előtte lévő szigeteken fordul elő. A feketefejű rozella előnyben részesíti a dombos vidéket, szívesen él erdőkben a folyók és tengerpart mentén, ritkábban a mangroveültetvényeken. Mivel ilyen életterek csak kis számban állnak rendelkezésre, a feketefejű reozella viszonylag ritka. A hazai és utazó madárkedvelők örömére a parkokban és a kertekben is megfigyelhető ez a papagájfajta alkalmanként.

Táplálék utáni kutatásuk közepette átfésülik halkan csicseregve a környéket növényi magvakért. Az étlapjukon állnak gyümölcsök, bogyók, rügyek, virágok, nektár és diók. Magukat a rovarokat és azok lárváit sem vetik meg. Amíg az aránylag nagy lábakon élő félénk madár átkutatja a talajt, olyan jól álcázza magát, hogy legtöbbször csak akkor tűnik fel, ha megzavarják és felrepül.
Ahogyan ennek a kontinensnek a legtöbb részét, Ausztrália északi részét is az éghajlati viszonyok alakítják. Esős évszakban a patakok sebesvizü folyókká duzzadnak, és kilépnek a partra. Nagy területek vannak Ílyenkor elárasztva és válnak járhatatlanná. De a száraz, forró évszak is fenyegetheti az állatvilágot a vízben való szüköldödés miatt. Szélsőséges szárazság esetén az egyébként lakóhelyükhöz hű feketefejű papagájok elhagyják a földrész bel-sej ét és a tengerpart irányába vonulnak, ahol minden évszakban rendelkeznek vízzel a nagy folyók, és rossz időkben is kínálnak táplálékot.

Szabadon a feketefejű rozella legtöbbször május és szeptember között költ faodúkban, vagy kihalt eukaliptuszfák odvas ágaiban. A hímek dürgése valami egyedi jelenség: leül egyenesen a partnere mellé, bólogat a fejével és borzolja a melltollazatát, folytonos fecsegés közben oldalvást rázza legyező farkát. Ezt a viselkedést eddig minden bizonnyal főként az észak-ausztráliaiak tudták megfigyelni, mert a feketefejű rozellák éveken keresztül azon papagájfajtákhoz tartoztak, amelyeket rendkívül ritkán tartottak.

A feketefejű rozellák magas igényeket állítanak a madártartó számára. Alapvető feltétel egy nagy, legalább 6 m hosszú, szabadban felállított röpte, és egy fűthető, legkevesebb 8 0C fokos fedett belső tér. Ezt csak megnehezíti, hogy a feketefejű rozellák elég korán párzanak, és különösen a költési időszakban nagyon agresszív társakká válnak. Ezzel magyarázható, magától értetődően, hogy a feketefejű rozellak csak tapasztalt tenyésztő kezébe valók.

Volker Würth cikke alapján
Drótos Tibor (Miskolc)