2017. október 24. Kedd  ·  Eddigi látogatók: 1,028,737  ·  Online: 48
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Az alázatos nyű
Nyomtatható változat!

.

Szóval minden rendben van a pintyeiddel, és sikeresen tenyésztettél számos kákát, rácsost, festett pintyet és gyémántpintyet. Bemerészkedsz egy madárkereskedésbe, és íme, meglátsz egy gyönyörű pár barnahátú apácapintyet és egy pár tarka asztrildot. Muszáj megszerezned, így hazaviszed őket és betelepíted a röpdédbe – természetesen miután túl vannak a szokásos 40 napi karanténon. Minden nagyszerűen megy, mind a két pár elkezd fészkelni. „Semmiség ez a pintytenyésztés“ gondolod bután magadban. Pár héttel később viszont néhány apró, fekete, élettelen testtel tarkított padlót találsz a röpdédben. Ez az a pont, amikor a komoly pintytenyésztőnek fontolóra kell vennie, hogy némi élőeleséget iktasson be a madarak étrendjébe.
Ha szerencsés vagy és olyan helyen élsz, ahol hozzáférsz termeszhez vagy hangyabábhoz, az lényegesen megkönnyíti a munkádat. Azonban, ha nem vagy ilyen szerencsés, meg kell oldanod a csonti, avagy a nyű (ahogyan az a kifinomultabb körökben ismert) tenyésztésének örömteli feladatát. Fiatalként, emlékszem a feldolgozott morgóhalakra, melyeket arra használtunk, hogy biztosítsuk a csontiellátást, jól elrejtve a szülők elől, „orrtávolságon“ és telken kívülre. Ennek a módszernek rendszerint bőséges lakoma vagy éhínség volt az eredménye – vagy több ezer csontink volt, vagy nem volt egy darabunk sem.
Gyakran ezek a csontik széles körben elterjedtek és igen közkedveltek a szövőmadárféléknél, de korlátozottan használhatók asztrildoknál. A csontitenyésztés „régmúlt“ idejében volt az, amikor egyes őrültek sem a szaggal, sem egyéb óvatossággal nem törődtek – de a csontitenyésztés eme módja határozottan NEM ajánlott bármilyen alkoholos kiruccanás után.
Az én történetem lehet, hogy itt egy kicsit eltér, de nézzék el nekem, mert ez az a folyamat, ahogyan a „dolgok“ Tasmániában történtek. Mialatt az egyetemen dolgoztam, felkértek, hogy segítsek legyeket tenyészteni, mivel éppen 3 békafaj tanulmányozása folyt. A legyek „kicsi, zöld, földi típusúak“ voltak (bocsánat az életszerű leírásért!), és májon voltak tenyésztve, nyirkos, a gyermekgyógyászat kórterméből visszamaradt gyerekágyakban. A legyek tömérdek mennyiségben voltak jelen, de ugyanakkor nagyon érzékenyek voltak a hidegre, gyakran egész nagy mennyiségeket vesztettünk el elektromos problémák, vagy emberi hibák miatt. Úgy tudom, hogy egy másik helyi pintytenyésztő is hasonlókat tapasztalt (ezekkel) a legyekkel, és rájött, hogy nem tud folyamatos ellátást biztosítani belőlük. Nyilvánvalóan nagy csúcsértékeket és hullámvölgyeket tapasztalt.
Aztán egy madarászról hallottam, akinek volt két mobil legyes doboza, ami a helyi „kicsi, bosszantó fekete házi legyet“ tartalmazta. Hallottam, páran ki is nevették a kísérleteit ezen kis fickók tenyésztésével kapcsolatban. A sors úgy hozta, hogy ez a „legyes úttörő“ felkeresett, hogy viseljem gondját a dobozainak, mialatt ő nyaral. Elérkezett a dobozok szállításának a napja, amikor is ő elhozta és letette őket a madárszobámba. Te jó ég, micsoda zaj! A dobozok valóságosan megelevenedtek a bennük dühöngő legyektől. A csontik mennyisége, amit ez a rendszer termelt, számomra legalábbis, elképzelhetetlen volt. Később, számos pintytenyésztővel beszélgetve kiderült, hogy ezek a (tenyésztett) legyek eljutottak Tasmánia minden szegletébe, sőt még távolabb is.
Roger Curren-nak, a tasmániai pinty egyesületből, tartozom egy hatalmas köszönettel. Ez volt az az idő, amikor elkezdtem olvasni Craig Smeelie cikkeit a legyek tenyésztéséről, és finomítani tudtunk a rendszerünkön.
A legyek kockacukron és vízen vannak tartva, illetve egy tálcán fűrészpor és tejpor van behelyezve, hogy abba rakják a tojásaikat. Néhány tenyésztő jelenleg is kísérletezik különféle porokkal eleség gyanánt, de ezidáig még nem sikerült egyiket sem elfogadtatni. Ugyanakkor számos tenyésztő megfigyelte még, hogy néhány fiatal fióka időnap előtt elhagyja a fészket a rossz higiéniás viszonyok eredményeként, és ezért a csontitenyészetet kezdik el okolni. Egy alkalommal én is láttam ilyet kékfejű pillangópintyeknél. A jó dolog viszont az ilyen módon tenyésztett csontkukacok esetében az, hogy különböző multivitamin- és egyéb étrendkiegészítőket tudunk adni nekik, mielőtt a madarakkal megetetnék őket. A savóporos kísérleteink biztatóak, és most már ezt használjuk más tejportermékek helyett.
Ez így rendben is van, sőt túl sok is a légytenyészet csodájából, de lássuk csak hogyan „szállunk le a földre“? A második képen a beállított legyes ládám látható. A láda mérete 47 cm magas (plusz egy körülbelül 10 cm magas polc), 70 cm széles és 47 cm mély. Két villanykörte-foglalat van felszerelve kb. 25 cm-rel a láda aljától. Úgy találom, hogy ez a magasság alkalmas arra, hogy könnyen hozzáférhessünk a láda tartalmához anélkül, hogy megégessük magunkat, amikor a túloldali égőt cseréljük. A két égő alkalmazásának oka az, hogy ha az egyik kiég, a másik melegen tartja a legyeket – ez egy valódi megfontolás ott, ahol hidegek a téli éjszakák. Amikor a saját ládánkat építjük, győződjünk meg, hogy a polcot felhelyeztük a láda tetejére a felszálló meleg levegő miatt, ugyanis ez a polc különösen fontos a kukacok növekedéséhez.
Ez a rendszer a legyek fenntartásához meglehetősen egyszerű és csak minimális napi ráfordítást igényel:

1. Helyezzünk el három gyorsételes dobozt vagy műanyag ételhordós edényt a ládába, ami nyüvet és bábokat tartalmaz!
2. Helyezzünk el egy doboz kockacukrot a láda aljában!
3. Nedvesítsünk! – Néhányan nedves szivacsot helyeznek el kávésdoboztetőkben, de én előnyben részesítem, ha kétszer naponta lespriccelem a legyeket egy növény permetezővel. Egy New South Wales-i tenyésztő kalitkába való „L“ alakú műanyag csőitatót alkalmazott a nedvesség biztosítására. Az itatóba egy szivacsot rakott, ami folyamatosan biztosította a nedvességet, és megakadályozta, hogy a legyek megfulladjanak.
4. Amikor a legyek elkezdenek kikelni, 2-3 műanyag ételhordós dobozt behelyezünk a ládába. Ebben fűrészpor, durvább búzakorpa, víz és tejpor nedves keveréke kerül. Az arány rendszerint két-két marék korpa és fűrészpor egy púpozott kávéskanálnyi tejporhoz. Ha elég szerencsés vagy és sikerül beszerezned savóport, óvatosnak kell lenned a keverékeddel, mert a savó úgy tűnik, hogy több hőt termel, mint a többi táptalaj, így teszteld, mielőtt a végleges termelésbe fogod. Légy óvatos, ne csináld túl lucskosra a keveréket, nehogy a legyek belefulladjanak! Ha túlságosan nyúlósnak tűnik, szórj egy kis fűrészport a tetejére, hogy a legyeknek „leszállópályát“ biztosíts a landolásukhoz – ezt hívom én Olivér-módszernek.
5. A rendszeremben az ételhordós dobozokban levő ételt legalább naponta egyszer megkeverem, hogy szellőzzön a keverék, és hogy megakadályozzam a tojások kiszáradását. Naponta kétszer a legjobb!
6. Amikor a tojások kikeltek, észre fogod venni, hogy az ételhordó átváltozik egy kavargó kukacmasszává, és ekkor elérkezett az ideje, hogy kivegyük a ládából.
7. Helyezzük bele az ételhordós dobozt egy nagyobb műanyag sütis dobozba (úgy hallottam, a kiscicáknak való alomtálca is nagyon népszerű) ahol adjunk nekik új fűrészpor- és tejporkeveréket. Ebben a fázisban helyezzük a sütis dobozokat a polcra, a légyládánk felé és hagyjuk ott, amíg el nem érik a kívánt méretet. Amikor elérkeztünk ehhez a ponthoz, figyeljünk, hogy NE csúsztassuk a sütis dobozokat teljesen a polcra, mert ezek az apróságok szeretik a sötétséget és elhagyják a „biztonságos“ sütis dobozt hogy az egész helyet bebarangolják. A legjobb, ha hagyunk egy kis fényt bevilágítani a dobozba.
8. Etetés előtt én kiszitálom a csontikat, amennyire csak tudom és új, friss száraz fűrészporra helyezem őket, hogy teljesen megtisztítsák magukat, majd multivitamin port adok nekik. Szintén ebben az állapotban jó ötlet, ha hagyjuk őket bebábozódni, ugyanis néhány faj jobban kedveli őket ilyen formában, mint magát a nyüvet.
9. Másnapra megtisztulnak és készek arra, hogy a madarak elé kerüljenek. John Butler (Cessnock-ból, NSW) egy újszerű módszerrel különíti el a használt korpát a nyüvektől, éspedig egy elektromos hajszárítóval – egészen mulatságos, de működik!
10. Amikor elkezdjük feletetni őket, ne feledjünk el MINDEN NAP visszatenni új nyüveket és/vagy bábokat a légyládába. Ha elhanyagoljuk a munka ezen részét, „légyhiány“ időszakok következhetnek be, rendszerint éppen akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne rájuk.

Nos, ez (volt) a légytenyésztés módszerének egyszerűsített vázlata, ami mifelénk gyakorlott. A tél folyamán 60 W-os izzókat használok, melyeket a nyári hónapokban lecserélek 25 W-osra – a teljesítményüket a helyi adottságok becslésével tudjuk beállítani. Elengedhetetlen, hogy figyelemmel kísérjük légyládánk hőmérsékletét, mivel nagyon sok légy elpusztul, ha a hőmérséklet tartósan 28 fok feletti. Emlékezzünk, hogy a rendszerből kivett legyek száma arányos a ládában berregők számával. Legtöbbünk számára az egyetlen probléma, amivel szembesülhetünk, az, hogy miként tartsuk a legyeket BENT minden egyes alkalommal, amikor kinyitjuk a láda ajtaját – nagyon sok dolgot kipróbáltam már, de kevés állta ki az idők próbáját – valakinek van esetleg ötlete?
Gondolom ez sokak számára nem jelent valódi alternatívát a termeszek helyett, de amikor nincs lehetőség hozzájutni, megpróbálunk mindent. A betegségek kockázata a belső paraziták ellen ezzel a „zárt rendszerrel“ le van csökkentve, de legyünk óvatosak és gondolkodjunk józan ésszel, gyakorlottnak kell lenni, amikor gombás vagy baktériumos ellenőrzést végzünk. Ó, és az összes kételkedő Tamásnak, a rendszeremet teljesen remeknek találta egy parazitológus, aki kijelentette, hogy semmi kockázat nincs a betegségek terjesztésére – hát ez a helyzet!
Tégy magadnak egy szívességet és vágj bele a nyüvekbe, ugyanis ez egy igencsak nagyszerű „beszédtéma“ a nem pintyes emberek közt!! Habár lehet, hogy gyakorolnod kell az ártatlan „plafonbámulós“ helyzetet, amikor a szomszédjaid elkezdenek panaszkodni, hogy „Mennyi kicsi, fekete, házi légy van ebben az évben!“. Mi, én? Soha!!

 

Írta: Marcus Pollard, Ausztrália
„Clifton“ Finch Aviaries
Fordította: Küzmös Csaba, IDRE

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu