.

Idén tavasszal elkezdtem megépíteni a madárházamat a régi helyére. Ez a voliersor már fémvázzal rendelkezik, nem úgy, mint az előtte lévő, amit még édesapámmal építettünk, még fa kerettel. Ő már sajnos nincs közöttünk. A régi és az új madárház fakkjai is szimpla dróttal vannak elválasztva. Több ismerősöm is mondta, hogy baj lesz belőle, mert a szomszédos madár lecsípi a mellette lévőnek a lábát. Mivel több éve tartok és tenyésztek madarakat, csak legyintettem rá, mert ilyen még soha nem fordult elő nálam. A történetem főszereplője egy pár rozella, amit egy kis sándor és egy szikla pár között helyeztem el. Az első keltés zökkenőmentesen lezajlott, és el is vitték a kicsiket. Időközben nagy meglepetésemre a sziklák is letojtak, és a tojás fias lett. Ahogy telt-múlt az idő, a rozellák megint letojtak, és a szikláknál eljött a kirepülés ideje. Ez idáig még minden úgy zajlott, ahogy az lenni szokott nálam. Viszont elérkezett a rozelláknál is a kirepülés ideje. Biztosra akartam menni, ezért az ülőfa mindkét végére egy-egy köteg fűzfavesszőt kötöztem a drótra, megelőzve ezzel a lábcsonkításokat. Büszkén tapasztaltam, hogy ez mennyire bevált. Igen, minden rendben is volt, míg el nem vitték a szikla fiatalokat. Ezután egy hét leforgása alatt a három fiatal rozellából sajnos kettőt megnyomorítottak, amik nem is maradtak életben. Remélem, a harmadiknak sikerülni fog. Ezek után nekilátok, és még egy sor hálót teszek fel fakkonként, hogy mindenhol duplán legyen. Ezt a történetet azért írtam meg, hogy aki csak teheti, tanuljon az én hibámból és mindig duplán drótozzon, inkább kevesebb voliert építsen, de azt bombabiztosra. Remélem sokaknak segítettem ezzel a keserű tapasztalattal. Most már tudom, hogy igaz az a mondás, miszerint: „Okos ember a más kárán tanul...“

Czinege Csaba
Sződ