2020. október 20. Kedd  ·  Eddigi látogatók: 1,933,426  ·  Online: 79
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Madárhírek a nagyvilágból
Nyomtatható változat!

.

Új felfedezések a madarak színlátásáról

 

Svéd biológusok hullámos papagájokon végzett kísérletekkel megállapították, hogy a madarak magasan fejlett látási rendszerének legalább ötször annyi fényre van szüksége a színlátáshoz, mint az emberi szemnek. „Viselkedési kísérleteinkkel igazolni tudtuk, hogy a madarak már az esti szürkületben elveszítik színlátásukat.“ Magyarázza Olle Lind, a Lund egyetem kutatója. Ennek az információnak a birtokában valószínűleg újra kell gondolnunk néhány, a madarak színével kapcsolatos eddig feltételezést. Például kérdésessé válik, hogy a fiókák színbeli eltéréseit a szülő madarak egyáltalán fel tudják-e ismerni. Lind és kolléganője, Almut Kelber, hullámos és velük rokon bourk papagájokkal végezték kísérleteiket, amelyek eredményéről a „Journal of Experimental Biology“ szaklap hasábjain számoltak be. A tanulmány szerint a madarak 0,1-0,4 candela/négyzetméteres fényerő alatt elveszítik a színlátásukat. Ezzel szemben az ember képes 0,02 candela/négyzetméteres fénynél is megkülönböztetni a színeket. Érdekes különbség mutatkozott azonban a hullámosok és a bourkok között. Amennyivel a bourknak rosszabb a színlátása, annyival több fényerőt észlelő receptora van. Ez jól magyarázza, hogy miért aktívak a hullámosok csak világos nappal, és miért tart a bourkoknál az aktivitás ki egészen az esti félhomályig.
Forrás: www.scienceticker.info/

 

A költöző madarak látják a Föld mágneses mezejét

 

Egy tudóscsoport azt állítja, sikerült megfejtenie a vándormadarak nagy titkát. A költöző madarak agyában sikerült azonosítani egy területet, amely az elképesztő navigációs képességért felel. A látóközpont egy részéről van szó. A vándormadarak már hosszú ideje ejtik ámulatba a megfigyelőt azzal, amilyen pontossággal megtalálják úti céljukat. Azt is régóta tudjuk, hogy a Föld mágnesessége segíti őket a tájékozódásban. Henrik Mouritsen és munkatársai azonban most pontosabb magyarázattal is szolgálnak a jelenségre. A németországi Oldenburg egyetem munkatársai a „Nature“ szaklapban publikálták vizsgálataik eredményét. Szerintük a madarak tájékozódását az agy látóközpontjának egy rész segíti. Az agynak ezt a területét Cluster N néven ismerjük, a szemből jövő információk feldolgozása a terület fő feladata. Ebben a szervben nagy valószínűséggel – így Mouritsen – van egy molekula, amelyet a Föld mágneses mezője befolyásol. A kutatók deaktiválták a madarak Cluster N szervét, és ezzel kikapcsolták az iránytűjüket. Ezután már csak a Nap és a csillagok szolgáltak támpontként. Az eddigi kutatások szerint a csőr felső részében található vas ásványi kristályokkal magyarázták a jelenséget, amelyeket elsőként 1997-ben mutattak ki postagalambok csőrében. Az oldenburgi kutatók azonban megcáfolták ezt az álláspontot – legalábbis vörösbegyek esetében. A vizsgált madaraknál megszakították a magnetitrészecskék és az agy közötti idegpályákat, ám a madarak ellen ellenére jól tájékozódtak a Cluster N beépített iránytűnek köszönhetően. Az új ismeret a kutatók szerint jól hasznosítható a költöző madarak védelmében. Veszélyes helyekről gyakran próbáltak már kolóniákat áttelepíteni, de a madarak mindig visszatértek eredeti költőhelyeikre. A jövőben mágneses impulzusok segítségével könynyen át lehet majd vezényelni őket alkalmasabb területekre.
Forrás: www.spiegel.de

 

Miért nem nőnek a madarak akkorára, mint az elefántok?

A tollnövekedés sebessége és a vedlés hossza behatárolja a madarak testméreteit. Mekkorára növekedhet egy madár? Ezt a tollak növekedése szabja meg. Minél nagyobb egy madár, annál hosszabb repülőtollakra van szüksége és annál gyorsabban kell ezeknek a tollaknak a vedlés ideje alatt kinőniük, hogy a madár ne veszítse el röpképességét. A nagytestű madarak tollazata sokkal lassabban nő a kicsikénél, állapította meg Sievert Rohwer és csapata a washingtoni egyetemen. A vedlés során így a nagytestű madarak egyszer csak elérik azt a határt, amelynél nagyobb tollakat már nem lennének képesek pótolni. Rohwer és kollégái különböző madárfajok szárnyhoszszát és növekedési sebességét mérték meg. Ezzel kiderítették, hogy a tollnövekedés sebessége fordított arányban áll a madarak testtömegével. Tehát minél nagyobb egy madár, annál lassabban nőnek a tollai. Egy tíz kilós madár tollazata másfélszer annyi ideig nő, mint egy egy kilósé. A jelenség oka egyelőre még ismeretlen. Egy tíz kilogrammos madárnak kb. 56 napra van szüksége egyetlen szárnytoll kinövesztéséhez. Ezek minden évben, vagy kétévente a teljes tollazatukat lecserélik a vedlés során. Hogy minél jobban áthidalják a csupaszságot, különféle ma-darak különféle stratégiákat alkalmaznak. Vannak, amelyeket a vedlési ciklust három évre is ki tudják tolni, és vannak, amelyek egyszerre több tollat cserélnek. Úgy tűnik, hogy a mai repülőmadarak testsúlyának limitje a 15 kilogramm körül mozog. Ennél nagyobb testet nem tudnának a súlyoknak megfelelő tollnövekedési sebességgel mozgatni. A hattyúk és pelikánok ezen a határon mozognak, ezek számítanak a legnagyobb röpképes madaraknak. Tiszteletreméltó tömegük ellenére mintegy 50 kilóval elmaradnak kihalt rokonuktól, a Argentavis magnificens nevű, a miocén korban kipusztult ragadozó madártól. A kutatók azt gyanítják, hogy ez a madár egy hosszú böjtidő alatt az összes tollát egyszerre váltotta, mint ahogyan azt ma a császárpingvinek körében megfigyelhetjük.
Forrás: www.wissenschaft.de

 

Madárszemmel

 

A madarak képesek különböző emberi arcokat megkülönböztetni egymástól. Amerikai kutatók megállapították, hogy az énekesmadarak agresszívebben reagálnak olyan személyekre, akik már jártak a fészkeik közelében és ezzel potenciális veszélyt jelenthetnek. Douglas Levey-t és munkatársait, a floridai egyetem kutatóit különösen az döbbentette meg, hogy milyen gyorsan felismerik a madarak a betolakodókat. Miután a vizsgált rigók 30 másodpercig látták a betolakodókat, két nappal később felismerték azokat és világosan meg tudták különböztetni azoktól, akiket korábban nem láttak. Az egyetem körül fészkelő madarakat több lépcsőben figyelték meg. Négy egymást követő napon egy önkéntes segítő közeledett a madarak fészkéhez, 30 másodpercig állt a fészek közvetlen közelében, majd megérintette azt és felemelte a kezét. Ezután az első napon a rigó már áltámadást intézett a betolakodó ellen, ha az 5 méterre megközelítette a fészket, a negyedik napon pedig már 15 méteres távolságból is felismerte és megpróbálta elüldözni a betolakodást színlelő segítőt. Az ötödik napon aztán a kutatók egy másik önkéntest küldtek a fészekhez. Érdekes módon a madár reakciója most olyan volt, mint az első napon. 5 méterre közel engedte a személyt és csak akkor lendült támadásba. A kutatók megismételték a vizsgálatot különböző helyeken fészkelő rigókkal. Gyalogjárdák és parkolók közelében fészkelő rigók akár 15.000 járókelővel is találkozhattak a kotlás során, mégis csak azokra reagáltak, akik megpróbáltak közeledni a fészekhez. Ezeknek felismerték az arcát és hevesen támadták őket. A kutatók szerint ez egy nagyon hasznos viselkedés, mert a madarak nem pazarolják az energiáikat azzal, hogy minden járókelőt megpróbáljanak elüldözni. A téves riadók kiküszöbölésével több figyelmük jut a költésre, a fiókák felnevelésére. A rigók tanulási sebessége is kimagasló. Hasonló vizsgálatok más fajokkal azt mutatták, hogy az idegen élőlények egymástól való megkülönböztetésének képessége akár 100 - 100 000-szer annyi időt igényelhet.
Forrás: www.wissenschaft.de

 

Rekordsebesség

 

A kolibrik a testtömegük arányában a világ leggyorsabb repülői. Az udvarlási táncai során másodpercenként a saját testhosszának akár 400-szorosát is képes megtenni. És ezzel minden eddig mért gerinces állat sebességét magasan megelőzi. A madár teste ennél a sebességnél olyan gyorsulási erőknek van kitéve, amely mellett képzett vadászpilóták elveszítenék az eszméletüket. Christopher Clark számol be minderről, a kaliforniai egyetemről. Az udvarlás részeként a hím kolibrik szédítő násztáncokat és zuhanórepüléseket hajtanak végre. Ezt a jelenséget Clark a 10 centiméteres annakolibrik természetes élőhelyén, Észak-Amerika nyugat partjainál vette filmre. A filmezéshez hagyományos és magas sebességű kamerákat is felhasznált. A filmek elemzésekor megdöbbentő eredményre jutott. A vándorsólyom, amikor zuhanórepülésben ráveti magát áldozatára, saját testhosszának 200-szorosát teszi meg a levegőben egy másodperc alatt. Ezzel szemben a kolibrinál ez a szám 385! A legfejlettebb vadászrepülő gépek egy másodperc alatt a saját hosszuknak legfeljebb 150-szeresét képesek megtenni. Rekordot mértek emellett a kolibrik gyorsulási sebességében is. A vadászpilóták hasonló gyorsulás mellett eszméletüket veszítenék. A kolibrik a rövidebb vérereknek köszönhetik, hogy kibírják ezt a gyorsulást, mert a rövidebb erek kevésbé érzékenyek a vérnyomásváltozásra, amelyet a gyorsulás kivált. A lassított felvételek megvizsgálása azt mutatja, hogy a kolibri mindig ugyanazt a ritmust követi repülése során. Először erőteljesen csap a szárnyaival, hogy lendületbe jöjjön, majd siklik a levegőben, miközben felváltva nyitja és zárja szárnyait, valamint farktollait. Mindeközben jellegzetes hangot képez, amelynek alapján el lehet különíteni egymástól az egyes repülési fázisokat. Különösen a farktollak kitárása hallható, amit korábbi tanulmányok „zümmögésként“ határoztak meg. Minél gyorsabban repülnek a kolibrik, annál hangosabb a zümmögés. Clark ebből arra következtet, hogy a sebességnek szerepe lehet a párválasztásban.
Forrás: www.wissenschaft.de

 

Összeállította:
Mihalec Gábor
Sándorfalva

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu