2020. október 25. Vasárnap  ·  Eddigi látogatók: 1,938,884  ·  Online: 151
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Gould amandinákról, kicsit másképp (2.)
Nyomtatható változat!

Tenyészmadár, versenymadár, takarmányozás
 

Kiállításszervezőként (főleg akik sok-sok éve vagy évtizede foglalkoznak ezzel) nagy probléma a különböző madarak tenyészidejét figyelembe véve, minden szempont szerint optimális időben rendezni egy versenyt.
Én ezt a tavalyi Madárfesztivál megrendezésekor éltem meg, valamint az idén decemberben Szentesen tartott kiállításnál. Érdekes módon pont a nagypapagájosoknál, ahol mindenki előre azt jósolta, hogy senki nem hoz madarat, egy pillanat alatt betelt a kiállítási felületünk.
Nem volt probléma azoknál a pintytenyésztőknél illetve kanárisoknál, akik szintén tudják, hogy más a tenyészmadár felkészítése és más azoknak a madaraknak a felkészítése, amelyeknek egy versenyévad kiállításait végig kell hogy vigyék. Horváth Gabi bácsi, valamint Ugró Gabi bácsi voltak azok, akik évekkel ezelőtt azt mondták, hogy egy madarásznak az év bármely szakában kell, hogy legyen kiállítható minőségű madara. A madarat erre születésétől kezdve fel kell készíteni, másként kell takarmányozni, tartani. Mind a kiállítás és tenyésztés és természetesen feno- és genotípusban lehet ugyanazon madárban tökéletes, de ez nagyon ritka.
Még ritkábban társul e neves tenyésztők szerint jó viselkedési tulajdonság is, akár a kiállítási madarat, akár a tenyésztési alapanyagnak szánt madarat nézzük.
A szentesi börzéken természetesen nemcsak pintytenyésztőkkel, hanem az Alföldön lakó papagájtenyésztőkkel, valamint kanáritenyésztőkkel is sokat beszélgetünk erről a gondolatsorról. (Itt gratulálok a nyitrai európai bajnokságon elért kiváló eredményéhez Gyepes Imre, Kovács Tamás tenyésztőtársainknak a szentesi kiállítások társszervezőinek európa bajnoki címeikhez.)
Ezek a beszélgetések nagyon hasonlítottak azokra a tenyésztői beszélgetésekre, amelyek a baromfitartó konferencián hangzanak el, ahol teljesen világos, hogy a tenyésztés valamint a végtermék, illetve a tenyésztési alapanyag, elkülönül egymástól. Teljesen más tartási takarmányozásai technológiát igényel.
A gould amandináknál, hiszen ez a cikk első szótól kezdve ezekről a gyönyörű madarakról szól, ezzel a problémával az első néhány madár megvásárlásától fogva szenvedtem. Amikor kezdő madarászként a szülőpárok tulajdonságairól érdeklődtem, teljes megfelelő választ soha nem találtam. Azt láttam és éreztem, hogy a legfontosabb kérdés az eladó szerint, hogy mikor állítható párba az általa eladott madár és, hogy hány pár sirályka kellene az utódok neveléséhez. De nem kaptam választ a fiókákkal etetendő takarmányok beltartalmáról (pl.: fehérjetartalom) és a végleges testnagyságról (cm/g), illetve elérésének idejéről.
Elkülönül-e a tenyészalapanyagnál az etetés, tartástechnológia, illetve a versenyekre való felkészítés során melyek a fő szempontok?
Az évek alatt nálam is kialakult egy tapasztalati sor, amelyet természetesen megosztva, átbeszélve tapasztaltabb tenyésztőtársakkal, kiderült, hogy közös a véleményünk. Egy fészekaljon belül megjelenő jó tulajdonságok, standard méret, tökéletes színek, jó tartás, lábállás, jó idegrendszer, lehetőséget ad arra, hogy a madarunkat versenyeken megmérettessük. Azonban ezekről a madarakról, hoszszú idő, ameddig kiderül, hogy tenyésztésben mit tud produkálni. 18 hónapnál hamarabb véleményem szerint gould amandinát tenyésztésbe helyezni nem szabad. Addig már az idegrendszerét, vedléséi tulajdonságait, betegségre való hajlamát megismerhetjük.
A külső ivari tünetek alapján (toll, színezet) addig elkülönítjük őket, megfigyeljük tollasodási, vedlési ütemüket, vitalitásukat. A nevelési időben mód van arra, hogy az egy fészekaljból származó madarak homogenitását, külső jegyekre, növekedési ütemre megfigyeljük, ezzel a szülői tenyészalapanyagra való minősítését végezzük el.
Ha az utódok hozzák azokat a jegyeket, amiket elvártunk, akkor a szülőpár érdemes a további figyelmünkre. Három fészekalj felnevelésével el lehet dönteni, hogy érdemes-e a gould párral foglalkozni.
A fiókanevelési tulajdonságok, a kotlási tulajdonságok a hiedelmekkel ellentétben, az évekkel nem javulnak. Ezek olyan szokások, amelyek beépülnek, és nem változnak. (Persze a nagyon szép madarak rossz tulajdonságait sirálykás neveléssel el lehet fedni. De ezt én a gouldtartás szempontjából és a madártartás szempontjából elvetendőnek tartom.) A szülőpárnál mindig az a cél, hogy az utódok tulajdonságai legalább az általunk kitűzött célt hozzák, vagy azt felülmúlják. Mivel tenyésztőknek, leendő kiállítások résztvevőinek szánom a cikket, ezért nem a kedvtelésből tartott gouldszerű madarakról írok természetesen, hanem a standard leírásokat megjelenítő kiállítási madarakról.
Ha kialakult egy standard, jó viselkedésű állományunk, akkor a tenyészpárnál a takarmányozási módszerekkel a különböző fészekaljakat lehet további szülőpár alapanyagként, vagy a következő év versenymadaraiként neveltetni a szülőkkel.
Sokan azt mondják, hogy a röpdében nem lehet tenyésztési irányokat meghatározni. Véleményem szerint legjobban a párválasztásnál az azonos színű madarak nagyobb mennyiségét egy röpdében tartva lehet biztosítani a harmonikus párok összeállítását. Az év egy részében mindenféleképpen biztosítani kellene a nemenként való külön röpdében tartást illetve a párharmonizáló összeszoktató tartást. Ha nincs röpdére lehetőség, a kalitkás tartás a 4-5. évtől csökkenti a madarak vitalitását, az izommunka hiányában a hormonális háttér romlik.
Nálam az egy röpdében tartás nagyobb tömegben azonos színek esetében az általam kívánt eredményt meghozta. A fiókáknál az egyszerre vedlés, azonos testnagyság a külszín homogenitása tisztasága és a jó testtartás megjelent.
A madarak a végleges testnagyságukat súlyban 35-45 nap között érik el. A takarmányozásban éves ciklusban kívánok dolgozni. A jól nevelő pároktól a takarmányozás feltételeit megváltoztatva vizsgálom a fehérje aminosav komplett premixek hatását a szülői tulajdonságok illetve a standard tulajdonságok tekintetében. A száraz mageleségben a fehérjetartalom alacsony. Fehérjepótlásra a gouldoknál a feltárt szója, illetve jó minőségű hús-, vagy vérliszt jöhet szóba. A főtt, összeturmixolt tojás, hús megfelelő keveréke szerintem nagyon jól használható, különösen a nevelés első két hetében. Ezt azoknál használtam, ahol az utódoknál kiállítási alapanyagot szeretnék létrehozni. A gyári eleségeket, amelyek fehérjetartalmát alacsonynak tartom, keverem a különböző kiegészítőkkel.
Tapasztalatom az első két hétben a lágyeleséghez avasodásgátolt zsírpor hozzáadásával, valamint magkeverékkel a növekedési erély rendkívül jó. Ha ehhez társul komplett panelek (vitamin, aminosavak) hozzáadása, akkor még szembetűnőbb a növekedési erély kihasználása. A tollasodás üteme 2-3 nappal lassabb, ebben az esetben a kirepülés is később következik be.
A 14. nap után a zsírtartalom jelentősége kisebb, az etetésnél ekkor már fehérjében gazdagabb, zsírban szegényebb takarmányt választják a szülők a megfigyelésem alapján, és azt etetik. Ekkor darált csirkehús, főt tojás és gyári lágyeleség-keverék 1:1:1 aránya 5% feltárt szója kiegészítéssel a kedvelt takarmány a nevelőszülőknek és a kicsiknek.
A röpdében a madarak etetése a feltett odúk előtti kis edényekből történik, amelyet a kotlás megkezdésekor teszek oda, ahogy a költés ideje közeledik, a szülők egyre kevesebbet járnak a több méterre lévő közös etetőhöz.
Az arányok változtatásával sikerült elérnem, hogy a párok a különböző ciklusokban másként neveljék a kicsiket. Ezek mind saját tapasztalatok, illetve a baromfitenyésztésből átvett olyan ismeretanyag, amit én a saját állománynál tudtam hasznosítani.
A szülőpárra nevelés esetében a viszszafogottabb növekedés, a jobb szervezeti szilárdság kialakítása a cél. Sokszor kérdezik, hogyan állítják elő a külföldi tenyésztők azokat a brutális méretű madarakat, amelyeket hazahozva sem takarmányt nem fogadnak el az új helyen, sem szaporodni nem akarnak.
A szteroidok természetesen alkalmasak ivóvízben, takarmányban bejuttatva arra, hogy abnormális, felvizeződött, rövid életű madarakat állítsanak elő. De ez nem lehet cél. Erre való a standard: meghatározott méret, forma, testnagyság.
A gould nem vadgalamb, hanem díszpinty. Tenyészalapanyagnak szánt madarakkal véleményem szerint versenyezni nagyon nehéz a gouldok esetében. Persze a jó versenyeredményű madár lehet jó tenyészalapanyag, de inkább értékmértékű tulajdonságai fontosak.
Ezekkel az értékmérő tulajdonságokkal a szülők további sorsát, a fészektársak illetve a szülőktől később született utódok nevelési módját, takarmányozását lehet meghatározni.
A következő részben a Szentesi Kiállításról szeretnék egy kicsit írni a gouldok betegségei mellett.
 

Dr. Dobos András

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu