Bár a közúti forgalom felelős a magas halandóságért a madarak között, az emberek általi célzott mészárlás még erőteljesebben csökkentette az állományt. A papagájokat elsősorban a gyümölcsös gazdák gyűlölik, de az erdészek is, mert a madarak megeszik a telepített haszonfák fiatal hajtásait is. Ezért gyakran - legálisan vagy sem - minden kinálkozó alkalommal lelövik őket. Az üldözés és folyamatos pusztítás mindezidáig mégsem tudta veszélyeztetni a Barnardius fajok jövőjét.

Sok ausztrál madártenyésztő is a madarak keresésére indul, de más okokból: be akarják fogni a Barnardius fajok természetes élőhelyükön megtaláható ritka mutációit, bár ez csakugy mint a vadászat, Nyugat-Ausztrália szövetségi államában tilos. Nagyon nagy az érdeklődés a sárga (főként a tarka, foltos formák, kevesebb az igazi "lutinó"-k iránt) és kék színű galléros papagájok (Barnardius zonarius) iránt. Leírtak nekünk egy területet, ahol az utóbb megnevezett mutációs formák különösen gyakran fordulnak elő, főleg a párzási időszak előtt. Egy lótenyésztő, aki már többször látta ezeket a papagájokat az etetőknél, elkisért minket erre a helyre. Sajnos azonban nem volt szerencsénk. A nő elmesélte nekünk, hogy vannak évek, amikor akár 4 mutáns formát is meg lehet figyelni. Más helyeken feltünnek, nagyon szabálytalanul, tarka, fahéjszínű, babérzöld, sőt fehér színű gyűrűspapagájok. Az utóbb megnevezett mutációs színekig mindegyik be tudott kerülni az ausztrál madártenyésztésbe. A legtöbb madár feltehetően a galléros papagájtól származik, de arra is gondolnunk kell, hogy a gyakorlatban a Barnardius zonarius-nak csak a kék mutáns formáját lehet egyértelműen azonosítani a fakó színű hasi tollazat alapján, mint az alapfaj rokonát.

A modern mezőgazdaság hatalmas gabonamezőivel biztosítja a gyűrűspapagájoknak a túlélést Nyugat-Ausztráliában, csakúgy mint a többi papagájnak (kivéve a hollókakaduk és a lóri fajok).

A gyűrűspapagájokat (Barnardius), a rózsás kakadukat (Eolophus roseicapillus) és a csupaszszemű kakadukat (Cacatus sanguinea) gyakran meg lehet figyelni együtt, amikor közösen táplálkoznak. Az emberek beavatkozása a természetbe nemcsak előnyökkel járt az alkalmazkodó papagájok számára. Az erdőtüzek és az előrehaladott erózió miatt megváltozik a tájkép, és egy nagyon komoly problémára derül fény: a sós talajvízszint emelkedik. Ausztráliában minden évben a szántóföld kb. 1%-a véglegesen elvész a föld elsavasodása miatt. Jelenleg még nincs belátható vége ennek a fatális folyamatnak. Az ember a gyors profitért beletörődik abba, hogy nagy területek elsivatagosodnak és nyilvánvalóan nem kész arra, hogy ezen a hozzáálláson tartósan változtasson. Még rosszabb, hogy tervezik további vidékek földrendezését, hogy új szántóföldeket tárjanak fel, bár ma már tudják, hogy csak a fák létezése tarthatja alacsonyan a talajvíz szintjét. Ez egy önmagát pusztító őrület! Az ember nem fog győztesként kikerülni ebből a játékból, ezért azonban a környezetének nagy puzstulása az emberek lelkén szárad. Az ellenálló galléros papagáj bizonyára nem lesz az ember első áldozatai között. Ha valaki elhagyja a szántóföldeket nyugaton és kelet felé utazik, egy kiszáradt vidéket lát maga előtt, amelyen az úgynevezett "Mallee"-vegetáció dominál a jellegzetes eukaliptusz fákkal. A papagájok itt, a nagy ausztrál sivatag határán állandóan jelen vannak. Sőt megtalálhatjuk őket az ország forró, száraz belső területein is, az ismert "természeti alkotás", az Ayers Rock-nál, Alice Springs város közelében. Az ausztrál sivatagok nem olyan élettelenek mint az afrikai kontinensen. Ez részben azon múlik, hogy a legtöbb területen évente legalább 200 mm csapadék hullik. A gyér vegetáció problémás tulburjánzásáról, amivel az Ausztráliába kizárólag betelepített patás emlősök okolhatók, Közép-Ausztárliában szerencsére még nem beszélhetünk. Rengeteg fa van még ezen a területen, és ahol fák vannak, ott a gyűrűspapagájok sincsenek messze.

(Folytatjuk)

Dr. Roland Seitre cikke alapján
Drótos Tibor (Miskolc)
Fotó: Kovács Géza