2020. február 29. Szombat  ·  Eddigi látogatók: 1,727,535  ·  Online: 75
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Madarász Barátaim és Kedves olvasók
Nyomtatható változat!

.

 

diszmadar_magazin_irjon_nekunk.php 

Általában már megszokott volt, hogy szakmai kérdésekben egy-egy alkalommal szívesen tettem közzé gondolataimat a különböző madaras fórumokon vagy éppen a Díszmadár Magazinban közölt szakmai észrevételeimből. Ezen írásaim általában a madártenyésztők szakmai segítségét hívattak elősegíteni, de éveken keresztül a nagyobb nemzetközi kiállítások és országos bemutatók, versenyek rendezvényeit is górcső alá vontam. Igyekeztem mindig objektíven szemlélni ezeket a rendezvényeket, de biztosan előfordult már olyan észrevételem is, amely talán egy kicsit szubjektív érzéseimet sem nélkülözte. Ezek az írásaim az újság archívumában megtalálhatók és úgy hiszem, a legtöbb cikk ma is aktuális gondolatokat ébreszthet az olvasóban. Mint írtam, két tárgykörben szerettem megszólalni, mindenekelőtt a standard hullámos papagájokkal foglalkozó témakörökben és a második megnyilvánulásaim a madarászáshoz kapcsolódóan a kiállítások pozitív és negatív tapasztalatait igyekeztem feltárni. Mindig nagy izgalommal vártam a kedves olvasók véleményét közléseimről, mint ahogyan az természetes, voltak dicsérő és kevésbé egyetértő kritikai észrevételek. Ez is mutatja a madarászás sokszínűségét és azt, hogy korrekt, színvonalas rendezvényt produkálni igen nehéz feladat. Gondoljunk bele, mennyi előkészítő munka kell ahhoz, hogy benépesíthessünk egy kiállítási termet olyan színvonalon, amely a kor igényes követelményeinek megfelelnek. Tapasztalataink vannak, mert hiszen ma már gond nélkül elutazhatunk a korábban e vonatkozásban jelentősen előttünk járó nyugati madarászok kiállításaira, és így mi is megtanultuk azt, hogy esztétikai igények nélkül nem szabad bemutatókat szervezni. A múltban rengeteg hiányossággal léptünk a kedves közönség elé, de jobbnál jobb helyek, helyiségek álltak az egyesületek rendelkezésére, és ami lényeges volt, díjmentesen. Ma van sok tapasztalat, van igény és vannak nagyon lelkes közreműködők, de a legfontosabb hiánycikk, az a pénz. Ma már keményen meg kell fizetni az egyalkalmas terem megszerzését, de a magyarok helyzetében ezt nem egyszerű megvalósítani. Ha van hely, nincs a legjobbakra anyagi fedezet, és ez még csak a kiállítóterem. A szállítások rendkívül költségesek. A kalitok, volierek tárolása, folyamatos rendbetétele, a kiállítás megépítése, dekoráció, majd az eszközök elbontása, takarítás. A reklám eddig még szóba sem került, pedig lehet, hogy ez a legköltségesebb kiadás. Azután van a következő nagy kérdés, a vidéki kiállítók elhelyezése. Persze van szálloda rengeteg, de a madarászoknak megfizethető szállás már sokkal kevesebb található.
Fentiekből jól látható, hogy összeterelődjön egy színvonalas kiállítás, mennyi láthatatlan nehézséget kell valamilyen módon megoldani. Külföldön sem minden gondtalan, de igen jól megszervezetten a város iparosai, vállalkozók adakozásából a részvételi hozzájárulásokból meg lehet teremteni a lehető legnívósabb rendezvényeket. Nálunk ez ma még szinte illúzió, mert aki adna, annak nincs miből, akinek van, az meg többségében fütyül ránk. Ha már erre a kényes területre tévedtem, itt kénytelen vagyok esetleg szubjektív gondolatokat leírni. Ez olyan téma, amiről mi nem szívesen beszélünk, de néha kell. A rend mindenütt szükségszerű és vannak főhatóságok, akiknek feladata a nemzetközi koordináció, és ez így helyes. Ezek a hivatalok optimális helyzetben morális késztetést éreznek arra, hogy amit vállalnak, az egyfajta szolgálat, ez esetben egyszer a madár populációk védelmére, a másik fontos cél a madarasok segítése, támogatása. Tegye a hozzáértő madaras társadalom a kezét a szívére és nyilvánuljunk meg, ki érezhette e segítő kezeket? Itt csak hivatal van, szabályok, rendeletek, meg tilalomfák és szöveg. Hogy segíteni kellene, arról fogalmuk sincs azoknak, akiknek ez feladata lenne. Tudjuk, hogy sok áldozatkész madarász kegyetlen keserű munkával saját kezűleg nevelnek fel értékes madáregyedeket. Ebből annyi jut el a laikus szemlélőhöz, hogy ez jó üzlet, ami persze nem igaz, mert fogalmuk sincs arról, hogy ez milyen embert próbáló feladat. Nem szeretnék emberi hasonlatot használni, de ennek a sikere nagyon csekély és hihetetlen áldozatvállalás azok részéről, akik ezt meg kísérlik sikerrel megoldani. Két óránként éjjel-nappal a fiókát meg kell etetni, ez magában keserves feladvány, akkor még hol van a járulékos feladatok elvégzése? Szóval kedves olvasók, ez igen nagy áldozatvállalás. De visszakanyarodnék a mondandóm lényegéhez. Tudott, hogy vannak szabályok, vannak előírások, vannak tilalmak. Tudjuk, de hol vannak a segítő kezek? Nem részletezem a gondokat, mert ezeket a tenyésztők jól ismerik. Azonban ami magyarázatra szorul, az egyes gyakorlatok a hatóság részéről. Az egyik madarasnál például szabálytalanságot fedtek fel, így vagy úgy, mindegy. Elkobozták az adott, még csak félig felnevelt madarakat, ezeket elvitték az állatkertbe, ahol állítólag rövid idő alatt azok elpusztultak. Én itt erről beszélek, a hivatali intoleranciáról. Megismétlem magamat. Támogatás nulla, hivatal van, és a hivatal elfelejti, hogy a madár nyelvtanilag tárgy, de nem kő, hanem élő állat, és nem biztos, hogy egy hibás vagy téves esetért az életet el kell pusztítani. Így a társadalom bűne felülírja egy esetleges szabályszegő tevékenységét. A Washingtoni Egyezmény egy szigorú szabályozás a madár állományok védelmében. Ez egy többé-kevésbé tökéletes szándék. Azonban azt tudni kell, hogy a madártenyésztők áldozatkész munkája nélkül ma már több faj kipusztult volna. A gondos és tudatos tenyésztői munka következtében számtalan nemes egyed keletkezett, melyek ma már kiválóan domesztikálódtak, szaporodnak, és a ma embere számára látható öröm a létük. Ez a fontos a megszállott madártenyésztők számára, és nem az a hivatal, aki csak kárt okoz, de segítőkészséget madárbarát még tőlük nem kapott. Remélem, egyszer ez is jó utat talál.
Ebben a cikkemben még engedtessék meg, hogy kiírjam magamból azt a gondolatsort, amely a már eltávozott és ma még élő, felejthetetlen madármegszállottakra utal. Tudni kell, hogy vannak sokan a magyar madártenyésztők között nemzetközi hírű, igen neves tudósok szakemberek, akik életük nagy részét ennek a nemes hobbinak szentelték vagy hál Istennek ma is életük talán legfontosabb része, és ezért tiszteletükről, időről időre emlékeznünk kell, hogy az eljövendő generációknak álljon példakép, mert nemzetünk megmaradásának elengedhetetlen része a múlt ápolása és tisztelete.
1970 óta vagyok folyamatos kapcsolatban e baráti közösséggel, így boldog vagyok és büszke arra, hogy még számomra megadatott, hogy e tisztes emberek társaságában lehettem. Törekszem arra, hogy az új generációk is töretlenül folytassák magyar elődeik kimagasló tudásvágyát és madár- és természetszeretetét. Higgyék el, ők géniuszok voltak. Végezetül hadd soroljak fel közülük titulusok nélkül néhányat. Felejthetetlen kedves zseniként ismerhettem Siroki Zoli bácsit, aki az egyetemes madárpopulációk nagy tudósa volt. Kovács Antalt, akinek mint vállalatigazgató és a magyar kuvasz ebek nagy ismerője, mégis a legfőbb volt számára a legkülönbözőbb énekes madarak ismerete és a hullámosok, papagájok tenyésztése. Vagy Kovács Karcsi bácsi, aki még súlyos betegen is elutazott Halléba, egy indigópintyért, mert úgy gondolta, hogy egy roller kanárit ezzel keresztezve, briliáns zenei gyönyört tud az utódokból kicsalni. Volt a felejthetetlen örök bohém, a csepeli Dió. Diószegi Sándor, aki mintegy kilencven évet élt meg, megjárva az orosz gulágot, és élete végéig volt a magyar madarasok doenje. Úgy tudom neki sikerült hazánkban először Ararauna papagájokat tenyészteni. Itt hibáznék, ha nem emlékeznék a kedves Irma nénire, aki, ha kellett, éjjel-nappal segítette férje madár hobbiját, láttam, milyen szeretettel nevelgette az arákat, kakadukat. Szeretném megemlíteni a nemrég elhunyt pécsi Péter Gézát, akinek a madarak voltak az élete. Számtalan pécsi vagy Pécs környéki tenyésztő tőle tanulta a madarak tenyésztésének örömét. Hosszú évekig szervezte a baráti körök létezését, úgy itthon, mint a délvidéki magyarok körében. Pótolhatatlan vesztesége volt a madártenyésztő közösségnek. Nem utolsósorban ki nem ismerné Dr. Gere Géza professzort, aki már úgyszintén ki tudja hány éve a madaraknak szentelte életét, Ő volt a híres gouldok és számtalan gyönyörű pintyfélék legszakavatottabb ismerője. Úgy érzem, nem leszek szerénytelen, ha röviden magamról is említést teszek. Negyvenévi madarász múlt áll mögöttem, úgy hiszem, az igazi standard hullámos papagájok hazai pártfogója következetesen én voltam, ezeket azóta is folyamatosan szeretném tökéletesebben megismerni, mert számomra ez a legnagyobb kihívás. Magyarországon én telepítettem meg a tarka és fahéj színű nimfamutációkat. Ma boldog vagyok, mert egyre több fiatal csatlakozik a standard hullámos papagájok tenyésztőinek táborába. Büszke vagyok arra, hogy ezzel a nagyon nehéz minőségi megvalósítással, a magyar tenyésztők közül Gyerkó Tibor barátom érte el a legtöbb nemzetközi és világsikert.
Úgy érzem, hogy nem teljes a sikeremberek névsora és méltatása, ezért bocsánatot kérek mindazoktól, akik itt kimaradtak, itt elsősorban a kanári tenyésztők azok, akiket megkövetek, mert ebben a műfajban, bár tudom, hogy igen jelentős sikereik vannak, de sajnos ebben a témakörben ismeretem nagyon hiányos. Szorgalmazni fogom, hogy a Díszmadár Magazin külön megjelenítésben a neves tenyésztőkről készítsen egy átfogó tiszteletteljes megemlékezést az egyének életútjáról és eredményeiről. Megérdemlik.

 

Makai Pál
Ráckeve

 

Szeretném megrendelni a Díszmadár Magazin márciusi számát, vagy megrendelni a továbbiakat is. Itt azonnal írhat nekünk! Kattintson ide!
 

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu